Hirdetés
A Hannspree 2008-ban mutatta be egyedi dizájnnal felvértezett állatos tévécsaládját, melynek egyik tagja volt a nyulas modell, amit egyébként már nem forgalmaznak. A 9,6 hüvelykes, 800x600 képpont felbontású, 4:3 képarányú LCD kijelzőt túlzás lenne az innováció csúcsának nevezni, hiszen a valós kontrasztarány mindössze 450:1 volt, a válaszidő pedig 25 ms. Két darab 2 wattos hangsugárzóval látták el, illetve fülhallgatót is rá lehetett dugni a 3,5 mm-es csatlakozón keresztül.
A Hannspree akkoriban rengeteg ilyen különleges külsejű televíziót mutatott be, akadt olyan például, amelyik focilabdára hasonlított, másoknak ki el lehetett forgatni a hangszóróit. Azonban valamiért ezek nem arattak sikert, és a vállalat már azóta ki is vonult erről a területről.
Weltonics Rabbit PC Mouse (forrás: DIY Trade) [+]
Volt idő, amikor az egerek közé is megpróbáltak befurakodni a nyuszik, azonban harcuk elbukott, ugyanis a kínai OEM gyártó, a Weltonics által forgalmazott nyulakat idéző egereket sem lehet már megvásárolni. Fénykorukban 4 dollárért már hozzá lehetett jutni egy ilyen darabhoz, úgyhogy valószínűleg nem volt egy precíziós, top gamereknek, grafikusoknak, tervezőknek szánt csúcsrágcsáló.
Bunny Rabbit Silicone Case (forrás: Amazon) [+]
Nem meglepő módon a mobilos világból sem hiányozhatnak a nyulak. A Bunny Rabbit Silicone Case névre hallgató ízléses gumitok nem csak megóvja a telefont, hanem bolyhos farkának köszönhetően még meg is támasztja. A rózsaszín mellett megvásárolható fehérben és feketében is, 7,5 dolláros áron.