A variálható frissítési frekvencia mára tényleg általános megoldássá vált, hiszen szinte minden árszinten lehet választani olyan monitort, ami támogatja legalább az egyik eljárást. Ez tulajdonképpen jónak nevezhető, elvégre ez a vásárlók érdeke, ugyanakkor a piac még mindig eléggé töredezett. Ma ugyanis három megkülönböztetett megoldás létezik, amelyek közé tartozik a zárt NVIDIA G-Sync és a szintén zárt AMD HDMI-s FreeSync. Egyedül a VESA Adaptive-Sync technológiája szabványos, de jelenleg ezt is egyedül az AMD támogatja a FreeSync implementáción keresztül.
Hirdetés
A HDMI 2.1 azonban mindent megváltoztathat a VRR szabvány érkezésével, ami lényegében a HDMI Forum variálható frissítési frekvencia megvalósítására vonatkozó technológiája. Ez bizonyos nézőpontból a VESA Adaptive-Sync versenytársa, csak amíg ez DisplayPort interfészen keresztül működik, addig a VRR a HDMI-vel lesz üzemképes. Egy év múlva tehát ugyanarra a problémára lesz két szabványos (VESA Adaptive-Sync/HDMI VRR) és két zárt (NVIDIA G-Sync/AMD HDMI-s FreeSync) technológia.
A fentiek miatt érdeklődtünk a vezérlőket fejlesztő cégeknél, hogy miképp lesz ez kezelve, hiszen nem szabad elmenni amellett, hogy maga az alapprobléma mondhatni nagyon egyszerű, és a megoldások is gyakorlatilag ugyanúgy működnek, tehát teljesen értelmetlen ennyi konstrukciót életben tartani.
Szerencsére csak látszatra tűnik ijesztőnek a helyzet, valójában egyáltalán nem az. Bár a konkrét terméktervekről senki sem beszél, de az általános vélekedés az, hogy a kijelzőbe építhető vezérlők szempontjából a VESA Adaptive-Sync és a HDMI VRR nem számít ellenségnek. Valójában egy vezérlővel mindkettő nagyon jól támogatható, amiben persze fontos szerepe van annak, hogy ezek a technológiák a háttérben ugyanazt csinálják. Persze ezt más interfészről teszik, így a VRR csak a HDMI 2.1-en, míg az Adaptive-Sync csak a DisplayPort 1.2a vagy újabb portokon üzemképes, viszont a vezérlő nézőpontjából ezek egyszerűen áthidalható különbségek. Az MStar szerint ráadásul a HDMI VRR alig különbözik az AMD HDMI-s FreeSync megoldásától, és már ma is kaphatók olyan monitorok, amely a FreeSync technológiát HDMI és DisplayPort interfészen is támogatják. Hasonlóra kell tehát számítani a szabványosítás szempontjából is. Ezen a ponton a zárt HDMI-s FreeSync jövője korlátozott, ugyanis ha egy gyártó HDMI 2.1-et tervez a fejlesztés alatt álló kijelzőjére, akkor az opcionális Adaptive-Sync mellé célszerű a szabványos HDMI VRR-t használni, aminek a költségei nem magasabbak.
A vezérlők a megfelelő technológiát aszerint fogják alkalmazni, hogy a felhasználó a DisplayPort vagy a HDMI bemenetet használja. Az Adaptive-Sync és a VRR tehát jól meglesz egymás mellett, akárki fejleszthet rájuk szoftveres implementációt, és a gyártók is a felhasználóbarát megoldások hívei.
Az egyetlen kérdés, hogy a G-Sync mellett mi lesz. Erre érthető okokból nem válaszoltak a vezérlőket fejlesztő cégek, elvégre nem is fejleszthetnek G-Sync kompatibilis kontrollert, hiszen a technológiát az NVIDIA birtokolja. Az NVIDIA azonban tervezhet olyan új vezérlőt, ami támogatja majd a HDMI VRR szabványát, és közben még a zárt G-Sync is megmaradhat mellette a DisplayPortra. Ez azért is lehetséges opció, mert a HDMI Forum az interfészig kontrollálja a VRR hitelesítését, ami garantálja, hogy hardveres szinten az adott kijelző szabványos lesz. Ugyanakkor a grafikus meghajtó visszautasíthatja a VRR működését bizonyos monitoroknál, például azoknál, amelyekbe nem az NVIDIA szállította a vezérlőt. Ezzel a vállalat továbbra is prémium szinten tarthatja a variálható frissítési frekvenciát, ahogy ezt a célt sokszor ki is hangsúlyozták. Ennek megfelelően a jövőben is el tudják majd érni, hogy a GeForce-ok csak a kiválasztott, esetlegesen új fejlesztésű G-Sync vezérlővel felszerelt kijelzőkkel kínáljanak variálható frissítési frekvenciát.
A fentiek alapján azt lehet hinni, hogy nem lesz változás, elvégre az AMD továbbra is támogathatja majd a szabványos VESA Adaptive-Sync és HDMI VRR technológiát használó kijelzőket, és az erre vonatkozó implementációkat nyilván a FreeSync gyűjtőnév alá vonhatják, vagyis Radeonhoz továbbra is vásárolható a FreeSync kijelző, amelyek GeForce VGA melletti működése szimplán a grafikus meghajtó oldaláról megakadályozható, bármennyire is szabványos megjelenítőkről is van szó. Emellett ott lehetnek a G-Sync gyűjtőnév alá vont kijelzők, ahol a variálható frissítési frekvencia GeForce-szal működik a DisplayPort interfészen keresztül. Végeredményben tehát ugyanúgy nézhet ki a jövő, mint a jelen, de ez csak a látszat, ugyanis egy ponton előrelépés történik. Az esetleges, G-Sync gyűjtőnév alá vont, VRR technológiát támogató kijelzőknek kötelessége lesz működni más, nem csak GeForce VGA-kkal, ha a felhasználó a HDMI 2.1-es aljzatot használja összeköttetésre. Erre vonatkozóan ugyanis a HDMI Forum hitelesítési tesztet követel meg, ami alól már nem lehet kibújni. Persze itt feltételezni kell azt is, hogy az AMD nem fogja tiltani a grafikus meghajtóból a variálható frissítési frekvenciát, ha G-Sync vezérlőjű kijelzőt észlel.
Ez tehát egy több ismeretlenes egyetlen, amivel az AMD és az NVIDIA fenntarthatja az aktuális állapotot, vagy akár dobhatják a zárt technológiáikat is, ami nyilván nagyon jót tenne a piac számára. És akkor még nem beszéltünk a két véglet közötti lehetőségekről.
Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy érkeznek olyan megjelenítők, amelyek a szabványos VESA Adaptive-Sync és HDMI VRR technológiákat egyszerre támogatják, így a szerencsejátékot nem kedvelő vásárlóknak lesz alternatíva a piacon.