2019. augusztus 20., kedd

Útvonal

Hírek » Életmód rovat

A Microsoft leépítette az Xbox One SHAPE blokkjának tesztrészlegét

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A cég átalakításának áldozatai lettek a dedikált hangprocesszorhoz való szoftverek tesztelésével foglalkozó programozók.

Az Xbox One már hónapok óta a piacon van, de egyelőre a Microsoft saját fejlesztésű, SHAPE nevű hangprocesszorát még nem láthattuk bevetés közben. Ez a korábbi híresztelések szerint részben annak köszönhető, hogy a blokkot kihasználó szoftverkörnyezet még nem teljesen kiforrott, ami nyilván lehetséges indok, de a vállalat az elmúlt héten bejelentett komolyabb átalakítás során szinte teljesen leépítette a SHAPE hardverhez tartozó tesztrészleget. Ezzel ugyan a SHAPE fejlesztőkörnyezetének fejlesztése nem állt le, de mostantól a tesztelés teljes egészében a partnerstúdiók feladata lesz.

A döntés nehezen érthető, hiszen a Xbox One a dedikált hangprocesszor kihasználása szempontjából lemaradt a PlayStation 4 mögött. Persze szó se róla, a Microsoft a saját hardver tervezésével a nehezebbik utat választotta, míg a Sony csupán licencelte az AMD TrueAudio technológiáját, de kétségtelen tény, hogy utóbbit már többek között kihasználja a Killzone: Shadow Fall, az InFamous: Second Son és a Thief, illetve a hamarosan érkező The Last of Us Remastered minden eddiginél jobban épít majd erre a hardveres blokkra. Ezzel szemben az Xbox One esetében csak a Thief említhető meg, amely hozzányúl a SHAPE hangprocesszorhoz, és ez kedvezőtlen. Azt nehéz megmondani, hogy miért szorul a háttérbe a SHAPE kihasználása. Könnyen lehet, hogy a Microsoft szerint az eddig alkalmazott támogatási modell nem kedvező, ami megmagyarázhatja a leépítést, hiszen elképzelhető, hogy a partnerstúdiók inkább maguk végeznék el a szükséges munkálatokat, és nem bíznák azt a Microsoft tesztcsapatára.

Xbox One SHAPE hangprocesszor
Xbox One SHAPE hangprocesszor

Információink szerint a Microsoft nem tett le a hangforradalomról, ami logikus, hiszen a hardvert végtére is kifejlesztették. Ennek megfelelően csak a tesztrészleg szűnik meg, illetve a megmaradt tesztelők beolvadnak a fejlesztőeszköz kidolgozásáért felelős részlegbe. Az jó hír, hogy a vállalat szerint a jövőben lesznek olyan exkluzív és multiplatform játékok, amelyek kihasználják az Xbox One SHAPE hangprocesszorát, de konkrét adatokkal majd csak később szolgálnak.

Természetesen a Sony a PlayStation 4-gyel előnyben van, ami leginkább szoftverből származik, mivel az AMD TrueAudio fejlesztőkörnyezete már béta fázisban van, és a fejlesztők véleménye szerint elég jól használható, továbbá a PC-re fejlesztett kódok futtathatók PlayStation 4-en, illetve fordítva, ami a multiplatform játékok szempontjából előnyös. A SHAPE használatához viszont specifikus támogatás kell. Ez nyilvánvalóan megoldható, de extra munkát jelent.

Hirdetés

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.