Az Xbox égisze alatt oldaná meg a PC-s játékosok legnagyobb gondját a Microsoft

Az AMD-vel közösen fejlesztett megoldás a ROG Xbox Ally és a ROG Xbox Ally X nevű PC-s kézikonzolokon debütál.

Ha a PC-s játékosoknak ki kellene emelniük valamit, amit bizonyosan zavarónak tartanak, akkor az az egyes címekben előforduló, indításokra jellemző hosszú töltési idő, vagy éppen az akadozó játékmenet lenne. Az egész mögött a shaderek fordítása áll, amely egy viszonylag bonyolult tényező, és nem igazán lehet ezt kezelni a jelenlegi eszközökkel úgy, hogy az valamilyen módon ne legyen problémás. Az egész hátteréről korábban már írtunk egy cikket is, amely részleteiben elmagyarázza a jelenséget.

Hirdetés

A Microsoft most bejelentette, hogy az Xbox csapat az AMD-vel együttműködve kidolgozott egy kvázi életképesnek tűnő megoldást, amelyet a szeptemberben érkező Agility SDK-ban be is vetnek a DirectX 12 API-ra vonatkozóan.

A koncepció alapja a State Object Database (SODB), ami egy szabványos formátum, és segít az adott játék shadereit jól szállítható formába csomagolni. Ezt a Precompiled Shader Database (PSDB) modellel éri el, ami gyakorlatilag a kijelölt hardverekre gyorsan generálhatóvá teszi a teljes shader gyorsítótárat, hogy ezt ne kelljen lokálisan, a programfuttatást végző PC-nek felépítenie.


[+]

Elvben hasonló módszerek már felmerültek, így volt róla szó, hogy az egyes gépek által felépített shader gyorsítótárak megoszthatók lehetnének a megegyező GPU-val és grafikus eszközillesztővel rendelkező rendszerekkel, de erre egyelőre nem igazán tekintenek a cégek reális alternatívaként a túl sok konfiguráció megléte miatt. A Microsoft viszont a shaderek fordítását egy távoli szerveren oldja meg, méghozzá olyan formában, hogy az eredmény megfeleljen a célzott PC-ben található grafikus vezérlőnek, illetve az éppen telepített grafikus eszközillesztőnek.

Az eredményt tekintve garantáltan csökken a PSDB-ket alkalmazó játékok betöltési ideje, miközben teljesen megszűnnek a shader fordításból eredő akadások is. A rendszer hátránya viszont, hogy a szerver oldalán kell biztosítani egy megfelelő fordítót, amivel a kliens oldalán megszűnő munka helyettesíthető. Ráadásul ezt folyamatosan frissíteni kell, illetve az egész hardverspecifikus, tehát nem biztos, hogy mindegyik PC-s konfigurációhoz használhatók majd a PSDB-k. Az alkalmazás szempontjából viszont a technika könnyen beépíthető úgy, hogy közben megmaradhatnak a jelenleg alkalmazott formái a lokális shader fordításnak, bár ebben az esetben nyilván az ebből eredő negatív hatások sem tűnnek el.

A redmondi óriáscég az újítással első körben az ősszel érkező ROG Xbox Ally és ROG Xbox Ally X kézikonzolokat támogatja. A működést tekintve az Xbox PC App felel majd a támogatott játékok esetében a PSDB-k letöltéséért. Az említett alkalmazás felismeri a telepített grafikus meghajtó frissítését is, így az újszerű technikát bevető címekhez mindig letölti a friss fájlokat, hogy az élvezetes programfuttatást lehetővé tevő shader gyorsítótár generálása gyorsan megoldható legyen.

A Microsoft azt ígéri, hogy később több PC-s konfigurációt is támogatni fognak, viszont ahogy fentebb említettük, ennek a módszernek a hátránya, hogy innentől kezdve egy viszonylag nagy adatbázist kell majd kontrollálni, és ennek kivitelezését nem is fogják tudni megoldani a gyártók segítsége nélkül, mivel az új modellhez biztosítani kell egy szerveroldalon használható, PSDB-ket kezelő shader fordítót, nem beszélve arról, hogy a kliensoldalon található shader fordítót is ennek megfelelően kell frissíteni. Ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy minden egyes meghajtófrissítés munkával jár majd, hogy amint elérhető egy új grafikus eszközillesztő, a szóban forgó játékhoz a szerveren ott legyenek a kompatibilis PSDB állományok. Könnyen kitalálható, hogy minél több grafikus vezérlőt vesz majd be a Microsoft ebbe a buliba, annál komplikáltabbá válik a teljes rendszer fenntartása. Ebből megérthető, hogy miért csak két AMD platformmal kezd a cég.

Megjegyzendő még, hogy a technika az Xbox PC App segítségével beszerzett játékokban működne, bár ezen a kompatibilis Agility SDK kiadása annyiban segíthet majd, hogy máshol is implementálhatóvá teszi, tehát a többi áruház kliensalkalmazás is alternatíva lehet.

Azóta történt

Előzmények