Hirdetés
Az Intel a napokban hivatalosan is partnerei tudtára adta, hogy – ahogyan arra korábban már számítani lehetett – fokozatosan kivezeti a piacról a 65 nm-es csíkszélességgel készülő, kétmagos Pentium D család leglassabb, 2,8 GHz-es órajelen ketyegő tagját. A gyártó utoljára június 30-án vesz fel rendelést a Pentium D 920 típusjelű processzorra.
A jelenleg kapható leglassabb 65 nm-es kétmagos Intel CPU ára addig kétszer is csökken majd; először április 23-án 241 dollárról 209 dollárra, majd vélhetően a júniusi rendelészáráskor 178 dollárra (1000 darabos közvetlen rendelésre vonatkozó, helyi adóktól mentes árak). A processzorok végfelhasználóknak szánt dobozos változataiból idén szeptember 29-én szállít utoljára a vállalat, az úgynevezett „tálcás” kiszerelés szállítása 2007 augusztus 28-án fejeződik be.
Az Intel lépésére a múlt hónap óta lehetett számítani; ekkor közölte a processzorgyártó, hogy a Pentium D 920-as modellnek nem kerül piacra a C1-es revíziójú maggal ellátott változata, ezzel szemben mind a 3 GHz-es Pentium D 930, a 3,2 GHz-es Pentium D 940, a 3,4 GHz-es Pentium D 950, illetve az április végére várható 3,6 GHz-es Pentium D 960 megkapja az átdolgozott magot, mely többek között a processzor energiafogyasztását csökkenti.