Hirdetés
3 éve van jelen a magyar piacon a Lenovo, eleinte leginkább csak felsőkategóriás mobil számítógépek voltak a cég fő profiljában. Ez később megváltozott, a ThinkCentre modellekkel beléptek a workstation piacra, amit most tavasszal a ThinkStation család követett. Idén ősszel megérkeztek a ThinkServerek, így már a szerverpiacon is jelen vannak. November végén, december elején megérkezik hazánkba a 10 colos kijelzővel szerelt netbook, az IdeaPad S10 is. Kiterjesztették a szerviz- és a szaküzleti értékesítési hálózatot, valamint a legújabb Intel technológiákat felhasználva folyamatosan megújítják termékeiket. Kiemelt fontosságú lett a Lenovo számára a környezetvédelem, erre minden területen nagy figyelmet fordítanak. A monitoroknál például a felhasznált csomagolóanyagok 44%-a teljesen újrahasznosítható, emellett száműzték vagy határérték alá csökkentették a higany, a BFR (égésgátló) és más környezetkárosító anyagok felhasználását.
A középkategóriában elsőként a 3000-es széria jelent meg, a bemutatkozás jól sikerült, ezért októberben újabb taggal bővül a 3000-es család, az N500-zal. 15 colos kijelzője 1280x800 képpont megjelenítésére alkalmas, meghajtásáról integrált Intel vagy egy dedikált, 256 MB memóriával gazdálkodó NVIDIA 9300M GS kártya gondoskodik. Intel Core 2 Duo processzora van, a rendszermemória maximum 4 GB DDR2 lehet, merevlemezből 160-tól 320 GB-os modellekig terjed a kínálat. Vezeték nélküli kapcsolódásról beépített Wi-Fi (802.11 b/g) és opcionális Bluetooth gondoskodik, akkumulátora hatcellás. Felszerelték 4 db USB 2.0 porttal, LAN csatlakozóval, mikrofonbemenettel és fülhallgatókimenettel, egyes modellek beépített 1,3 megapixeles webkamerát is kaptak. Operációs rendszerként Windows Vista Home Basic, Home Premium vagy Business választható. A második lépés az SL széria (SL300/400/500) megjelenése volt, ezek idén nyáron kerültek bevezetésre.
Újabb taggal bővült az X200 család, ez a ThinkPad X200s. Az új modell egyes változatait az X300-ban bemutatkozott, új generációs „roll-cage” rendszer óvja a külső behatásoktól. Intel Centrino 2 vPro technológiára épül, belsejében LV vagy ULV Core 2 Duo processzorok dolgozhatnak maximum 4 GB DDR3-as rendszermemória társaságában, megjelenítésről Intel X4500 vezérlő gondoskodik. Választható extrák közé tartozik a LED háttérvilágítású kijelző, a 128 GB-os Solid State meghajtó, ezekkel és egy 9 cellás akkumulátorral felszerelve akár 13 órán át képes üzemelni. Bővíthető Bluetooth, UWB és HSDPA modullal, egyes modellek elérhetők lesznek beépített GPS-szel, kiegészítő merevlemezzel, valamint Blu-ray meghajtóval is.
Érkezik a megújult ThinkPad X200t tábla-PC is, ami szintén az Intel Centrino 2 vPro technológiára épül. Ebben is alacsony feszültségű Core 2 Duo processzor dolgozhat összesen 4 GB DDR3 memória mellett, a megjelenítésről Intel X4500 vezérlő gondoskodik. Akár 128 GB-os SSD-vel, LED-háttérvilágítású kijelzővel, GPS-modullal, valamint UWB és HSDPA modemmel is elérhető. Kijelzője két irányban is elforgatható, sztereó mikrofonját zajcsökkentő eljárással látták el, valamint elődjéhez képes nagyobb teljesítményű hangszórókat és fejlettebb webkamerát kapott.
Mindkét új X200-as típus beépített Wi-Fi egységgel (802.11a/b/g/n) rendelkezik, egyes országokban WiMax szabványt támogató modellek is kaphatók. Mindegyikük EPEAT Gold minősítést kapott, és megfelel az Energy Star 4.0 szabványnak is.