Hirdetés
Az LG 2019-ben óriási feltűnést keltett, amikor bemutatta a világ első működőképes, feltekerhető televízióját. Az R9 névre hallgató termék természetesen az OLED eljárásra épült, és többek között a technológiában rejlő erőt, illetve a vállalat innovációs potenciáját volt hivatott képviselni.
Akkoriban a modell nagy feltűnést keltett, és az LG azon az állásponton volt, hogy ez a televízió akár forradalmi változásokat is hozhat. Ez biztosan így is lett volna, hiszen az R9, illetve a későbbi verziói, az RX és az R1 tényleg meggyőzőnek tűntek élőben. Azonban a gyártási költségeket nem sikerült lenyomni értelmezhet szintre, és a feltekerhető OLED tévé mindig iszonyú drága maradt. Egészen pontosan durván 30 millió forintot kértek el érte, és ennyiért egész egyszerűen nem nagyon fogyott.
A konszern háza táján jó eséllyel úgy látták, hogy e téren komoly előrelépésre nem lehet számítani. Emiatt aztán koreai értesülések szerint a vezetés úgy határozott, hogy lezárja ezt a fejezetet, legalábbis egyelőre. Állítólag már le is állították a gyártósorokat, és nem készül több feltekerhető OLED tévé. Kár érte.