Hirdetés

A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua

Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.

Új, eddig ismeretlen területre merészkedik a Noctua: a HOME termékportfólióval kilép a számítógépházak belsejéből, hogy szerencsét próbáljon az asztalon! A most bejelentett sorozat tulajdonképpen két fő terméket, az NV-FS1 asztali ventilátort, illetve az NV-FS2, elsősorban szórakoztatóelektronikai eszközökre felszerelhető „szellőztetőt” tartalmazza, de az a trükk benne, hogy ezek moduláris felépítésűek, komponenseik pedig külön is megvásárolhatók, ha nem felelne meg céljainknak a Noctua által megálmodott összeállítás.


[+]

A portfólió csúcsán a 100 euróba kerülő NV-FS1 modellt találjuk, mely egy egyedi kialakítású terelőidommal felszerelt egység, a már korábban tesztelt NF-A12x25 ventilátorra alapozva.


[+]

Az erre felkerülő NV-AA12 „airflow amplifier” terelőidom magában is megvásárolható 15 euróért, az egészet pedig a 40 eurós, mozgatható, 12 és 14 cm-es ventilátorokkal egyaránt kompatibilis NV-FM1 állvány segítségével tudjuk magunk felé irányítani. A termék részét képezik még az NA-FC1 vezérlő, valamint az NV-PS1 külső tápegység is.


[+]

A másik összeállítás az NV-FS2, mely különböző elektronikai eszközök, például házimozi-erősítők vagy más szórakoztatóelektronikai berendezések hűtésére vethető be, de akár NAS-ra, miniPC-re is felapplikálható. Ez a csomagban 80 euróba kerülő összeállítás Az NF-A12x25 ventilátort a feketében és a legendás Noctua-barnában is elérhető NV-MPG1 csillapító- és tömítő szerepet egyaránt ellátó gumikosárral (15 euró), a hozzá tartozó, a rezgéseket tovább csökkentő NV-MPP1 tappancsokkal és az NA-FC1 vezérlővel kombinálja.


[+]

Az eddig említettek mellett elérhető még a nyolccsatornás, külső tápegységgel kombinált NV-SPH1 vezérlő (70 euró), melyből az NV-FH2 hub (50 euró) önmagában is rendelkezésre áll. Ez utóbbi 5, 12, illetve 24 voltos ventilátorokkal kompatibilis, 4 tűs PWM, illetve 3 tűs ventilátorcsatlakozókkal szerelték fel, és akár alaplapra is ráköthető, de kapunk mellé egy USB-s adapterkábelt is, amivel powerbankról vagy telefontöltőről is üzemeltethetőek a hozzá kapcsolt légkavarók.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Előzmények

Hirdetés