Hirdetés

Kettéválik az Advanced Micro Devices

Hónapok óta keringtek pletykák arról, hogy az AMD „Asset-lite” stratégiája nem más, mint hogy kiszervezik a félvezetőgyártást a cég profiljából. A mai napon egy webcast során napfényre kerültek azok az információk, amelyek pontot tettek a találgatások végére. A vállalat két részre bomlik, az egyik kizárólag mikrochipek fejlesztésével, a másik pedig azok gyártásával fog foglalkozni.

Hirdetés

Két abu-dzabi székhelyű befektetési csoport megközelítőleg 6 milliárd dollárt fog invesztálni a két cégbe. Az újonnan megalakuló, ideiglenesen The Foundry Company-nek nevezett félvezetőgyár 44,4%-a az AMD kezében lesz, a fennmaradó 55,6% az Advanced Technology Investment Company (ATIC) birtokába kerül. Utóbbi 2,1 milliárd dollár azonnali befektetésével járul hozzá az üzlethez, ebből 1,4 milliárd dollárt az új cég megalapítására és működtetésére, 700 milliót közvetlenül az AMD-nek fizetnek ki. Mindkét fél egyenlő szavazati aránnyal fog rendelkezni a gyár irányításában, amelynek vezetője Doug Grose lesz, aki eddig az AMD drezdai gyáraiban irányította a munkálatokat. Az AMD fejlesztette chipek elkészítése mellett bérgyártással is foglalkoznak majd. Az ATIC vállalta, hogy az elkövetkezendő öt év során további 3,6-6 milliárd dollárt fog befektetni, amit elsősorban az egyik drezdai gyár korszerűsítésére, valamint a New York melletti új gyár felépítésére fognak fordítani. Az új gyár 1400 új munkahelyet teremt, felépítéséhez New York állam is hozzájárul 1,2 milliárd dollárral.

A másik befektető a Mubadala Developement Company, tavaly novemberben 622 millió dollár értékű részvény felvásárlásával 8,1%-os részesedést szerzett az AMD-ben. Most további 314 millió dollár értékben újabb 80 millió részvény felvásárlásával összesen 19,3%-os részesedéssel fognak rendelkezni. Számukra további 30 milliónyi részvény felvásárlását biztosítja az AMD.

Az üzlet leghamarabb 2009 elején mehet végbe, létrejöttéhez szükség van a részvényesek, valamint New York állam és Németország beleegyezésére is. Amint ez megtörténik, az Intel marad az egyetlen jelentős méretű cég a PC iparban, amely saját maga tervezi és gyártja chipjeit.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények