A részvényesek is jóváhagyták az AMD kettéválását

Az utolsó akadály is elgördült a The Foundry Company megalakulásának útjából, miután az AMD részvényesei hozzájárultak ahhoz, hogy a cég kiszervezhesse a félvezetőgyártást.  A döntést csak egy megismételt szavazással tudták meghozni, ugyanis egy korábbi, február 10-i összejövetelen nem volt meg a minimális, 50%-os részvételi arány. A február 18-ára elhalasztott gyűlésen – bár pontos adatokat az AMD nem tett közzé – a részvényesek már megfelelő létszámban képviseltették magukat, és hozzájárultak a The Foundry Company megalakulásához.


A Malta mellett épülő gyár látképe

Az előzetes tervek szerint a március 2-ával megalakuló félvezetőgyártó egység 44%-át az AMD, a fennmaradó részt pedig az Advanced Technology Investment Company (ATIC) birtokolta volna. Ezen azóta módosítottak, az AMD-nek csak 34,2%-nyi tulajdonrésze lesz benne, amit az elmúlt időszakban kialakult gazdasági helyzet miatt értékét vesztő létesítményekkel és berendezésekkel magyaráznak. A hivatalosan még meg sem alakult The Foundry Company már jelezte, hogy csatlakozni kívánnak egy IBM vezette fejlesztői csoporthoz, hogy közös erővel dolgozzák ki a 22 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiai eljárásokat. A kitűzött célok között a hagyományos ún. Bulk és a SOI technológiával készült szilíciumszeletek megmunkálása egyaránt szerepel.


Növekvő gyártókapacitás külső megrendelések teljesítéséhez

Jelenleg 65 és 45 nm-es csíkszélességű termékek, elsősorban AMD processzorok előállításával foglalkoznak, de később egyéni megrendeléseket is felvesznek, a gyártókapacitás pedig 2012-re kibővül a New York államban felépített új egységgel. Craig Sander, a kutatási és fejlesztői részleg vezetője elmondta, hogy már rendelkezésükre áll az IBM vezetésével kifejlesztett 32 nm-es gyártástechnológiai eljárás, amelynek segítségével a technológiára korán átálló cégek számára tudnak gyártókapacitást nyújtani. A The Foundry Company ezáltal közvetlen konkurenciája lesz többek között a TSMC-nek, a Charterednek és a Samsungnak is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés