Hirdetés

Képen a Windowshoz készülő új Kinect

A Microsoft az Xbox One konzollal egyetemben mutatta be az új Kinect szenzort, mely minden szempontból jobb elődjénél, és persze számítani lehetett rá, hogy ezt előbb-utóbb a PC is megkapja. A redmondi óriáscég most megmutatta ezt a verziót, mely szimplán Kinect for Windows v2 névre hallgat. Kialakítása hasonlít a konzolos opcióra, de pár dizájnelem azért eltérő, viszont maga a hardver lényegében nem változott.

Hirdetés

A Kinect for Windows v2 USB 3.0-s porton köthető az adott PC-re, az energiaellátását pedig egy nem túl nagy külső tápegység biztosítja. A PC számára biztosított adatok feldolgozásának folyamata még nem tisztázott. Az Xbox One konzolon az APU CPU és IGP része egyszerre dolgozik ezen, és egy speciális SAD4 utasítás felel a munka oroszlánrészéért. Utóbbi a képfolyamok feldolgozásában sűrűn használt sum of absolute differences algoritmus megvalósítását oldja meg nagyon gyorsan, ami alapján a rendszer meg tudja határozni, hogy az új képen milyen változások történtek. Maga a SAD4 PC-n is támogatható, hiszen opcionális követelménye a DirectX 11.1-es API-nak, de a legtöbb gyártót ez nem igazán értékelte, lényegében az AMD DirectX 11-es Radeon grafikus vezérlőin kívül semmi sem támogatja.

Kinect for Windows v2
Kinect for Windows v2

Az eddigi adatok szerint a Kinect for Windows v2 többféle feldolgozást kínál majd PC-n. Egyrészt működtethető úgy, ahogy az Xbox One-ban, így a modern hardverekkel elérhető a GPGPU-s gyorsítás, akár a SAD4 utasítással is. Másrészt viszont lesz egy úgynevezett legacy mód, ami csak a processzormagok erejét használja az adatok feldolgozására. Utóbbi lassabb, eléggé leterheli majd a processzort, illetve sokkal nagyobb fogyasztást is eredményez, viszont működni fog minden PC-n.

A Kinect for Windows v2 pontos megjelenése és ára még nem tisztázott, de a Microsoft szerint hamarosan rajtol a termék. Sajnos azonban a PC-s szenzor nem lesz olcsó, a pletykák szerint majdnem annyiba kerül majd, mint az Xbox One csomag. Ez abból a szempontból vállalható, hogy a PC-s Kinect nem a játékosokat, hanem inkább a professzionális felhasználást célozza meg.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények