Vasárnap reggel 9 órakor véget ért a VI. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A programozóberkekben már közismert „huszonnégy órásra” idén 309 csapat jelentkezett, és az elektronikus előválogató legjobb 30 csapata mérkőzött meg a hétvégén a budapesti döntőn. Ahogy tavaly, az idén is lengyel csapatok végeztek az első két helyen.
A Svéd Királyi Műszaki Egyetem (KTH) PhD-hallgatói által összeállított feladatok első része a fiktív Daily Task újság mindennapi feladatai köré épült. Emellett kódfejtéssel és egy virtuális ország irányításával is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. A komolyság mellett egy 3D játék irányítását is meg kellett oldaniuk, valamint egy igazi modellautó-verseny keretében mérhették össze tudásukat.
A díjakat a vasárnap délutáni eredményhirdetésen az első 10 csapat között osztották ki a rendezők, összesen 8000 euró értékben. Az első helyen a lengyel Rusty (Dabrowski Jacek, Białogrodzki Jakub, Kosowski Adrian) végzett 5431 pontot megszerezve a maximális 7500-ból. A második a szintén lengyel qwertY lett 5013 ponttal, mindössze 25 ponttal megelőzve a harmadik helyezett magyar Trial Versiont, akik tavaly is a dobogó harmadik fokára állhattak. A legjobb tízbe négy nemzet csapata került be a négy magyar csapat mellé.
Ismét a lengyelek taroltak a programozóversenyen
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Programozóversenyt hirdet a Google
A Code Jam Europe pénzdíjas versenyen keresi a legjobb európai kódereket a keresővállalat.
-
Az idén is lesz 48 órás programozói verseny
Az IBM által gründolt, már negyedszer megrendezett linuxos kódcsatára október 15-ig lehet jelentkezni.
-
Lezajlott az ACM–ICPC programozóversenyének országos döntője
A legeredményesebb csapatok novemberben a Magyarországon rendezendő regionális döntőben küzdhetnek a továbbjutásért.
-
ITech Challenge: húsz csapat a döntőben
A regionális selejtezők után ma a döntővel zárul a két hónapja tartó szimulációs bajnokság. Motorgyár és szoftvercég irányítása a feladat.
Előzmények
-
Népszerű a 24 órás programozóverseny
Vasárnap rendezték a nemzetközi verseny első, internetes fordulóját. A döntő áprilisban lesz Budapesten.
-
A lengyelek kaszáltak a regionális döntőben
Rangos programozóversenyt rendeztek Budapesten.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Robotporszívók
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- World of Warships
- Gaming notebook topik
- Rekordeladásokkal állt talpra a Tesla, küszöbön a „filléres” Model Y
- Autós topik
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- További aktív témák...