Hirdetés

Újra rákészül a játékosok meghódítására az Intel

Az Intel PC-s játékosokkal való kapcsolata nem éppen felhőtlen. A vállalat amellett, hogy komoly stratégiával dolgozott az elmúlt években, nem tudott igazán komoly előrelépést elérni a grafikus vezérlőik megítélése szempontjából. Pedig olyan iparági szakembereket is alkalmaztak, mint Richard Huddy, aminek az eredménye a fejlesztői támogatás tekintetében abszolút látszott, de ezt végül nem sikerült jól eladni, így a PC-s játékot komolyan gondoló közösség továbbra sem használ IGP-t, vagy ha igen, akkor nem az Intel megoldásának szavaznak bizalmat. Bár a vállalat a piaci részesedésével elégedett lehet, hiszen a GPU-piac kétharmadát birtokolják, de ugyanakkor félelmetesen sok Intel IGP inaktív, tehát az eladásokba beszámítanak, de a vásárlók, kiemelve a játékosokat már nem ezt a részegységet használják.

Hirdetés

Az Intel alapvető terve már jó ideje az, hogy az IGP-ik a játékosok szemében is elfogadott megoldássá váljanak, vagyis ne csak véletlen oka legyen a terjedésnek, hanem az adott vásárló célzottan is az Intel grafikus megoldásait keresse. Az biztos, hogy az elmúlt két évben alkalmazott stratégia nem vált be. Kétségtelen tény, hogy a vállalat rengeteg pénz befektetése árán növelte a befolyását a játékfejlesztők körében, aminek az eredménye az lett, hogy a GRID 2, a GRID Autosport és a Total War: Rome II című alkotások olyan effektet vagy effekteket is használtak, amelyek más gyártó architektúráján nem érhetők el, de ennek semmi eredménye nem lett. Ebben talán az Intel is hibás, hiszen a támogatásra ugyan sok pénzt szántak, de a reklámra már semennyit, tehát a legtöbb felhasználó nem is tudja, hogy az említett programok extrákat kínálnak, ha PixelSync technikát támogató grafikus vezérlőn futnak, míg a PC-s játékosok zömét ez nem érdekli, és továbbra is valamilyen AMD vagy NVIDIA VGA-t használnak.

Az Intel nézőpontjából a játékfejlesztőket támogató partnerprogram nem szűnt meg csak pihen. Friss információink szerint a vállalat a DirectX 12-re fogja a koncepciót újjáéleszteni. Bár ennek az eredményét a felhasználók csak egy év múlva láthatják majd, a munka már idén elkezdődik. Megtudtuk, hogy némi stratégiai változással is kell számolni. Az Intel leginkább a független fejlesztőket célozná. Ez nem rossz ötlet. A vállalat szándékosan kikerüli az AMD és az NVIDIA partnerprogramjai által jellemzően célzott réteget. Mint ismeretes az AMD a Gaming Evolveden belül elsődlegesen a konzolokra is érkező, AAA kategóriás multiplatform címeket célozza, míg az NVIDIA a The Way It's Meant to be Playeddel leginkább az MMO-kra, MOBA-kra és más online játékokra fókuszál, kiemelve a PC-exkluzív címeket, valamint az e-sportot. Észrevehető, hogy sem az AMD, sem az NVIDIA nem szentel kiemelt figyelmet a független, relatíve kis pénzből dolgozó stúdióknak, vagyis ez egy potenciálisan kihasználatlan terület, amire az Intel lecsaphat.

A DirectX 12 is egy fontos tényező. Ez az API alacsony szintű hardverelérést kínál, amire az Intel frissített és a mostaniaknál jobb dokumentációkkal készül, hogy a fejlesztők tisztában legyenek azzal, miképp működnek az említett API-t támogató grafikus architektúráik. Ez kiemelt fontosságú lesz, hiszen mostantól az adott program határozza meg az adott hardver teljesítményét, vagyis problémák esetén nincs esély frissíteni a grafikus meghajtót és ezzel sebességet nyerni. Ha bármi nem fut jól, akkor azt csak az alkalmazás fejlesztőjének van lehetősége javítani. Az Intel valószínűleg a DirectX 12 IGP-kre vonatkozó extráira fókuszál, amelyeknek hála az integrált megoldások az elméletben hasonló teljesítményű dedikált társaikhoz viszonyítva valamekkora sebességelőnyt szereznek.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés