Hirdetés

2019. március 23., szombat

Útvonal

Hírek » Alaplap rovat

Windows 7-hez tervezett H310-es vezérlőt ad ki az Intel

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Logikusabbnak tűnt volna egy Windows 7-hez való meghajtót kiadni, de a történetben van azért csavar is.

A Santa Clara-i óriáscég a 300-as sorozatú vezérlőhidak szempontjából már csak a Windows 10 operációs rendszert támogatja. Igaz ez a leggyengébbnek tekinthető H310-es fejlesztésre is, ami valójában eléggé a belépőszintet célozza, vagyis nem kezeli a PCI Express 3.0-t, nincs USB 3.1 Gen2-es vezérlője, illetve az Optane SSD-k sem használhatók vele. Ezek a limitációk persze aligha jelentenek gondot, a vezérlő olcsónak számít, ekkor pedig nehéz elvárni, hogy legyen is mögötte korszerű tudás.

Hirdetés

Érdekes alaplapok jelentek meg viszont az Intel partnereinél, amely fejlesztések arra reagálnak, hogy a Windows 7 meghajtó sok cégnek még fontos lenne. Az igényeket meghallgatva elérhetővé vált egy H310C típusú vezérlőt, amely hardveres szempontból megegyezik az eredeti H310-zel, csak éppen 64 bites Windows 7-hez is van hozzá eszközillesztő.

Első olvasatra ez teljesen abszurdnak tűnik, hiszen logikusabb lépés lenne a már elérhető H310-es alaplapokhoz elkészíteni a Windows 7-hez való drivert, de a történetben van némi csavar is. Az Intel ugyanis nem szeretné magát terhelni azzal, hogy a Coffee Lake lapkák IGP-jéhez is biztosítsák a szükséges grafikus eszközillesztőt, így ha az ügyfél Windows 7-et akar, akkor mindenképpen az új, H310C típusú vezérlőre lesz szüksége, ugyanis ennél már jelzik a vásárlók felé, hogy a vezérlőhídhoz ugyan van meghajtó, de a processzor IGP-jét Windows 7 operációs rendszer mellett kötelező letiltani, vagyis mindenképpen szükséges a rendszerbe egy VGA.

Az USB meghajtó szempontjából is van egy kis mellékszál, ugyanis az Intel a 300-as sorozatú vezérlőhidakhoz csak Windows 10-re írt ilyen drivert, de a H310C mellé a 200-as vezérlőhidakhoz szánt, Windows 7-es meghajtókat szállítják, amelyek állítólag működnek az új vezérlővel.

A H310C valószínűleg az OEM-gyártókat is érdekelheti, és az sem feltétlenül gond, hogy a Coffee Lake lapkák IGP-jét ki kell kapcsolni, mivel az Intelnek a Cannon Lake, gyárilag inaktív IGP-je miatt szerződése van az AMD-vel, így kifejezetten olcsón tudnak belépőszintű Radeont biztosítani a Windows 7-en ragadt vállalatok gépparkfrissítéséhez.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.