Bár az Intelt a szerverek területén sokan a processzorairól ismerik, azért a cégnek van saját szervergyártó üzletága is, ami Data Center Solutions Group néven fut. Ezen keresztül a vállalat saját tervezésű szervereket biztosít az érdeklődők számára, tehát nem feltétlenül kell a partnereik megoldásait választani.
A ServeTheHome riportja szerint az elmúlt időszakban voltak pletykák arról, hogy az Intel befejezi a szervergyártók piacán való pályafutását, de ezt csak mostanra erősítette meg a cég az említett média számára.
A Data Center Solutions Groupot a MiTAC veszi át, amely vállalat régóta ODM partnere az érintett divíziónak. Az üzlettel a vállalat lényegében jogot szerez arra, hogy gyártsa, illetve eladja az Intel által tervezett dizájnokat.
Az Intel szerint a fenti döntést az IDM 2.0-s stratégiába való befektetés miatt hozták meg, ugyanis jelenleg ez a cég elsődleges prioritása, és a megvalósítása érdekében hajlandók a nélkülözhető, nem kritikus fontosságú üzletágakat is bezárni vagy eladni.