H​i​rdetés​

2018. január 20., szombat

IFA 2014: halálközeli állapotból kel életre a Technics

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A Panasonic, mint a márkanév tulajdonosa, minőségi megszólalást biztosító audioeszközökkel építi újjá a brandet..

Az 1965-ben alapított, és a minőségi megszólalásra adók számára sok örömet okozó Technics márka életútja az utóbbi időben nem volt az a kimondott diadalmenet. A céget a Panasonic vásárolta fel, azonban a konszern nem sok mindent tudott kezdeni a patinás névvel, hiszen utoljára 2008-ban jelent meg új Technics termék, konkrétan egy lemezjátszó, a boltokban.


[+]

A konszern azonban most úgy döntött, hogy újjáépíti a még mindig jól hangzó brandet. Ennek elsősorban az az oka, hogy megváltozott a piaci környezet, a meglátásuk szerint egyre komolyabb igény mutatkozik a nagy felbontású hangszabványok kezelésére és megszólaltatására alkalmas eszközök iránt. Tehát már a közeljövőben színre lépnek néhány új Technics termékkel, amelyekkel leginkább azokat kívánják megcélozni, akik tudnak és akarnak is áldozni a minőségi hangzás oltárán. A folyamat levezénylésével Michiko Ogawát, egy elismert japán zenész hölgyet bíztak meg, aki nyilván nincs híján az üzleti életben szükséges képességeknek sem.

Michiko Ogawa & Technics R1 & Technics C700
Michiko Ogawa & Technics R1 & Technics C700 [+]

Első körben két sorozatot küldenek csatába, az SE-R1 sztereó erősítőt, a SU-R1 hálózati lejátszót és az SB-R1 hangsugárzókat magában foglaló R1 szériát. Illetve a C700 családot, amely szintén egy sztereó erősítőből (SU-C700), egy hálózati lejátszóból (ST-C700), egy CD lejátszóból (SL-C700), valamint az SB-C700 típusú hangsugárzókból áll.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

H​irdet​és​

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.