Hirdetés

HP ProPad 600: 32/64 bites Windows 8.1 táblagépek, akár üzleti igényekhez is

Hirdetés

Igencsak felkészült az idei Mobile World Congressre a HP. A nemrég bemutatott Pavilion x360 után a gyártó két 10,1 colos, windowsos táblagépet is villantott, amelyeket egyértelműen az üzleti szférába szánnak – szemben az x360-nal. Az egyik a kettő közül a kisvállalatok számára készített ProPad 600 G1 elnevezésű modell. A 259,6 x 181,8 x 9,9 milliméteres méretekkel megáldott 652 grammos eszközből a gyártó két változatot is piacra dob, az egyiket 32 bites, a másikat pedig 64 bites környezetbe. Ettől függően a készülékek 32 vagy 64 bites Windows 8.1-gyel érkeznek, és a technikai paraméterei is eltérnek majd. A 32 bites verzió Intel Atom Z3775 SoC-ot és 2 GB RAM-ot, valamint 32 GB-os eMMC-t kap, míg a 64 biteshez Atom Z3795 SoC, 4 GB RAM és 64 GB tárhely jár – mindkét modell bővíthető komolyabb kapacitást kínáló SDXC kártyákkal.


[+]

Ezt leszámítva a grafitszürke, puha tapintású házban az egyéb komponensek megegyeznek; 10,1 colos, 1920x1200 képpontos, Gorilla Glass által védett, nagy betekintési szöget kínáló, tíz ujjat is kezelő érintőkijelzővel van felszerelve, amit környezeti fényérzékelő egészít ki. Más szenzorokból sincs hiány persze, és a kamerák sem maradtak le róla (2 megapixel elöl, 8 megapixel hátul), valamint a hálózati csatlakozáshoz szükséges vezérlők, mint a kétsávos, IEEE802.11a/b/g/n-es Wi-Fi és Bluetooth 4.0 sem hiányzik belőlük.


[+]

A hangzásról a HP Premier Sound, a biztonságról pedig szoftveres TPM (Intel Platform Trust Technology) gondoskodik, csatlakozók terén pedig micro HDMI-vel és USB 2.0, valamint 3,5 mm-es jack aljzattal gazdálkodhatnak majd a vásárlók. A tápellátásról a 2 cellás, 31 Wh-s akkumulátor gondoskodik, de az üzemidővel kapcsolatos hivatalos adatok nem láttak napvilágot, ahogyan az árat sem árulta el a vállalat. Megjelenésére áprilisban lehet számítani.

HP TX1 POS és a ProPad 600
HP TX1 POS és a ProPad 600 [+]

A HP ProPad egyébként használható lesz a májusban megjelenő, üzletekbe, éttermekbe szánt HP TX1 POS egységgel, melyet kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy együttműködjön a fent említett masinával. Sőt, a befogására használt, kártyaleolvasóval egybeépített állvány forgatható, így bármikor a vásárló/ügyfél fel fordítható. A TX1 POS megjelenése májusban várható, ára egyelőre ennek sem ismert.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények