Hirdetés
Az Intel nem adja fel Next Unit of Computing nevű mini PC-jét (vagy inkább barebone-ját), aminek indulása nem volt zökkenőmentes, noha a probléma nem érintett mindenkit, és a gyártó is azonnal reagált a felmerült gondokra. Mégsem ez volt a platform gyengéje, hanem a teljesítménye, ugyanis az egyetlen választható processzor az Intel Core i3 családba tartozó, 17 wattos TDP osztályba sorolt 3217U volt. Pedig az első eresztésben is kétféle konfiguráció volt elérhető, de ez a processzort nem érintette, és a visszajelzések alapján ennek teljesítménye mindenki számára nem volt elegendő.
Éppen ezért a tervek szerint az Intel most két új NUC PC piacra dobását tervezi: a D53427HYE (Horse Canyon) jelzéssel érkezik a Core i5-3427U központi egységgel ellátott darab, míg a DC73537SY (Skull Canyon) variánsba kerül a Core i7-3537U. Tekintve, hogy notebookban és Ultrabookokban is használatos kétmagos processzorokról van szó, ezek az alaplapra integrálva érkeznek, ami egyébként szintén az Intel saját gyártású darabjai, és a QS77 Express vezérlőhídra alapoznak. A két újdonságban az alaplapok nem lesznek teljesen egyformák. Az előzetes információk alapján úgy tűnik, hogy a Horse Canyon verzióba kerül Gigabit Ethernet, valamint a HDMI mellé két DisplayPort kimenet, míg a Skull Canonynál nincs vezetékes Ethernet, és DisplayPortból is csak egy kerül a HDMI mellé.
Ezeket leszámítva a két érkezőben lévő gép egyforma: legfeljebb 16 GB DDR3 memóriát képesek fogadni egy pár SO-DIMM foglalaton keresztül, valamint két mini PCI Express foglalatot is kaptak, mely utóbbi elsősorban mSATA SSD-k és Bluetooth, illetve Wi-Fi vezérlők fogadására alkalmasak, utóbbihoz antenna előkészítés is található a házon belül. Az Intel tehát lemondott a Thunderbolt csatlakozóról, helyette USB 3.0 van, ami ésszerű lépés a gyártó részéről. A specifikációk szerint az újdonságok mérete is módosul, a korábbi 101,6 x 101,6 x 50,8 mm helyett 116,6 x 116,6 x 39 mm-re változtak a kiterjedéssel kapcsolatos paraméterek.
Ami az árakat illeti, a Core i5-ös verzió jelenleg 350 és 400 euró közötti áron kapható (memória, tároló és Wi-Fi vezérlő nélkül), míg a Core i7-es még nem elérhető.