Hirdetés

Fehérbe öltözött az ID-Cooling Ice Flow AIO

A 240 milliméteres radiátorral szerelt vízhűtés akár 250 W-os TDP-vel rendelkező processzorokkal is megbirkózik.

Hirdetés

Az ID-Cooling palettáján már nyár óta elérhető a 95 dollárt kóstáló, Ice Flow ARGB névre keresztelt AIO hűtő, amely réz talppal ellátott CPU-blokkal, illetve a 400 mm hosszú csöveken keresztül csatlakoztatott radiátorral igyekszik lehűteni az akár 250 wattos TDP-vel rendelkező processzorokat. A hűtő mindeddig kizárólag fekete színben volt elérhető, most azonban bemutatkozott a Snow utótaggal ellátott verzió, amely esetében a blokk, a csövek, a radiátor kerete és hűtőbordája, illetve a két, 120 milliméteres ventilátor is fehérbe öltözött.


[+]

Természetesen egy kompakt vízhűtésről nem maradhatnak le az ARGB fények sem, ezekből a ventilátorokra és a hűtőblokk tetejére is jutott, vezérlésük pedig a mellékelt kontroller mellett alaplapi szoftverrel is megoldható. Az eszköz érdekessége, hogy a percenként 6500 fordulatra képes vízpumpa nem a blokkon, hanem a radiátoron kapott helyet, ezzel is kompaktabbá téve a processzorra szerelendő egység méretét, a két ventilátorhoz pedig egy-egy ARGB és PWM csatlakozó tartozik, így csak ennek a két kábelnek az elvezetéséről kell gondoskodnunk.


[+]

Az Intel LGA115x, LGA1200, LGA2011, LGA2011-v3, LGA2066 és AMD Socket AM4 foglalatokkal kompatibilis ID-Cooling Ice Flow ARGB Snow piacra kerülésének ideje és várható árazása egyelőre nem ismert, de a fekete modell 95 dolláros vételáránál valószínűleg nem fog többe kerülni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés