Hirdetés

Doomguy Raspberry Pi fogattal indul a 8 bites randevúra

A megannyi port után a 8 bites konzolok királyaként pózoló NES sem kerülhette el a pokoli találkozást.

Az első DOOM 1993 decemberében felkészületlenül érte a világot, hiszen bár nem az első FPS volt a porondon, lefektette a műfaj alappilléreit, és az úgynevezett bináris térfelosztás (BSP, azaz binary space partitioning) módszerét alkalmazó, akkoriban forradalminak számító motorját (id Tech 1/Doom engine) ikonikus képi és hangzásvilágból eredő, utánozhatatlan hangulattal, nagyfokú véletlenszerűséggel, és a négyjátékos multiplayer lehetőségével kombinálta, mindezt 35 képkocka/másodperces sebességgel. A shareware-re alapuló üzleti modell egyértelműen sikeresnek bizonyult, és egy időben több számítógépre volt feltelepítve, mint a Windows 95 ekkora volumenű fegyvertény manapság már elképzelhetetlen!


(forrás: bakutendo.net) [+]

A játéktér hiába nem volt valódi 3D (nincsenek egymás alatt/felett elhelyezkedő szektorok, bár a motor számol Z-tengellyel), a rendkívül jól felépített, flexibilis engine kőbe vésett limitációit sok esetben el lehetett trükközni, meg lehetett kerülni, s mivel fejlesztői eszközök is rendelkezésre álltak, illetve a megjelenést követő negyedik évben (1997) a forráskód nyílttá vált, kezdetét vette a modder közösség második virágzása – ami egészen a mai napig tart. Ennek az lett a következménye, hogy nem nagyon maradt olyan rendszer, amire ne portolták volna a legendás klasszikust. A mindenféle konzol átiratokon kívül láttunk már DOOM-ot lézernyomtató vagy bankautomata, netán digitális fényképezőgép kijelzőjén, Android korszak előtti mobiltelefonon, grafikus számológépen, MacBook Pro touch baron, sőt még terhességi teszten is. A lista közel sem teljes, de egy Bakutendo becenéven ismert úriembernek és egy Raspberry Pi-nek köszönhetően már a NES-t is azon platformok közé soroljuk, amelyekkel módunk nyílik a Pokol fattyainak némi söréttel történő megregulázására.

(forrás: bakutendo.net) [+]

Hirdetés

Ez így persze nem egészen igaz, ugyanis nem ő volt az első, aki ilyesmit vitt végbe; az eredeti koncepcióval howchoo állt elő, bár nála a NES kazetta csupán gépházként funkcionált a málnás minigéphez. Tőle merített ihletet a TheRasteri név alatt ténykedő YouTube felhasználó, és az ő módosított (meglehetősen igényesen prezentált, gyári érzetet keltő) kazettájával már tényleg a NES-en keresztül működött a dolog.

(forrás: bakutendo.net) [+]

Bakutendo ezen az útvonalon megindulva választott egy alternatív leágazást, és egyedi nyomtatott áramköri lapot épített, ami egy Raspberry Pi 3 Model A+ segítségével teszi lehetővé a démonok múlt időbe helyezését a Nintendo üdvöskéjén. A jövőt tekintve tervben van a NYÁK készletben való értékesítése, hogy az érdeklődők maguk is DOOM-ozhassanak a gyermekkorunk szép emlékeit idéző masinán.


(forrás: Bakutendo YouTube) [+]

A japán nemzetiségű férfiú a következő elemeket használta fel a projekt elkészítéséhez:

  • Raspberry Pi 3 Model A+
  • microSD kártya (legalább 8 GB-os kell)
  • FX2LP CY7C68013A USB Development Board
  • mini USB kábel
  • UV-EPROM (U27C256)
  • PROM programozó (TL866CS, TOP3100)
  • EPROM törlő

Ugyan hangeffektek nincsenek, de a jól ismert háttérzene a helyén van, s bár a grafikus leképezést illetően sem maradunk kötöttségek nélkül, az id Software belső nézetes lövöldéje valóban megelevenedik a NES-re/Famicomra kötött televízió képernyőjén. Rip and tear, until it is done!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények