Hirdetés
Dél-Korea 2013-ban kezdte el támogatni az OLED kijelzők fejlesztését és gyártását állami szinten, hiszen ebben az évben közel 23,5 millió dollárnak megfelelő wont biztosítottak az ország vállalatainak ilyen célokra. Valószínűleg nem is véletlen, hogy ekkoriban lépett színre az LG és a Samsung is első OLED televízióival, és a kormány azóta is adókedvezményekkel, illetve egyéb juttatásokkal segíti a technológiával kapcsolatos kutatásokat.
Azonban állami szinten úgy vélik, hogy jelenleg még ez is kevés lehet ahhoz, hogy az ország megtartsa vezető szerepét ebben az iparágban. Ezt alátámasztja, hogy a dél-koreai energetikai, ipari és kereskedelmi minisztérium egyik vezető munkatársa, Kim Jeong-hwa bejelentette, hogy a jövő év elejétől egy újabb komoly támogatási csomaggal lépnek színre, ennek részleteiről azonban egyelőre még nem szolgáltak konkrét információkkal. Shelley Jang, a Fitch Ratings elemző cég egyik vezetője szerint ennek hátterében a feltörekvő kínai vállalatoktól való félelem áll. Az olyan konszernek, mint a TCL, a Changhong, a Skyworth vagy a Konka már mind rendelkeznek saját OLED televízióval, és ezekben kisebb-nagyobb mértékben maga a kínai állam is rendelkezik tulajdonrésszel.