Hirdetés

Computex 2024: a Noctua elkészült a D15 felfrissített változatával

A cég csúcstermékének minden apró elemét optimalizálták, de nem ez volt az egyetlen érdekesség a standon.

Hirdetés

Ritkán dob piacra igazi újdonságot a Noctua, ami valahol érthető is, hiszen a klasszikus CPU-hűtőket már a végletekig optimalizálták, az olyan fejlesztések, mint az RGB, a műanyag díszítések vagy kijelzők használata pedig ellentétes a márkaképpel. Alighanem ezért is tartott egy évtizedig, míg elkészültek a csúcsmodell, a D15 új változatával, ami csekély 150 eurós ajánlott áron kerül a boltokba, remélhetőleg még júniusban.


[+]

A 2023 júniusában demózott NH-D15 G2 egyik fő újdonságát az új ventilátorok jelentik, amelyek merevebb anyagokat használnak az elődöknél, így például kisebb lehet a rés a lapátjaik és a keretük között. Ebből kifolyólag nagyobb statikus nyomás előállítására képesek, aminek egyenes következményeként megnyílik az út a bordázat fejlesztése előtt, sűrűbb lamellázást (20 százalékkal nagyobb hőleadó felületet) és több hővezető csövet hozva magával.


[+]

Ez nem minden, ugyanis az új bordázatot eltolták a középvonaltól, ezért kisebb a valószínűsége, hogy beleérjen a grafikus kártya oldalába. Visszakanyarodva az előző napirendi ponthoz még fontos részlet, hogy a ráncfelvarrott kiadás dobozába speciálisan összeválogatott párokban kerülnek a légkavarók; míg e párok egyik tagja egy kicsit mindig gyorsabb, addig a másik picit mindig lassabb fordulatszámmal forog, ekképp csökkentve a potenciális interferenciát, amely ritmusosan erősödő/halkuló hanggal tud jelentkezni a két szélgéppel dolgozó konstrukciók esetében.


[+]

A D15 G2 természetesen a baglyos cég megszokott szerelékét használja, azzal a különbséggel, hogy a fő leszorító csavarok kereszthorony helyett a nagyobb nyomatékátvitelt és főleg biztosabb használatot kínáló Torx fejjel rendelkeznek. A csomag részét képezi a tavaly bemutatott, aszimmetrikus rögzítőmodul is, mellyel a talp helyzetét 7 mm-rel el tudjuk tolni a középvonaltól. Ami fontosabb, hogy az újdonság a leszorítóerőt csökkentő műanyag alátétekkel, illetve háromféle talpkialakítással kerül a boltokba: a megszokott „közepesen” konvex, azaz domború talp mellett annál laposabb, illetve annál domborúbb változatban is meg tudjuk majd vásárolni.

[+]

Hogy melyikre mikor van szükség, és hogy az említett alátéteket alkalmazzuk-e, azt a foglalat, valamint a deformálódásra hajlamos Intel platform esetében annak kora és potenciális újrahasznosítása is meghatározza.


[+]

A főhelyet elfoglaló óriás mellett szokás szerint egy sor prototípust is kiállítottak, és volt köztük például egy  a H100-hoz tervezett  duplatornyos megoldás, de a legérdekesebb az a „passzív” folyadékhűtés, amely pumpa nélkül, termoszifon elven keringteti a hűtőközeget a processzorblokk, továbbá a 240 mm-es radiátor között. A pumpa elhagyásával fogyasztás- és zajcsökkentés valósítható meg a várható élettartam megnövekedése mellett, arról nem beszélve, hogy a párolgással milyen hatékonyan lehet hőt elvonni egy felületről.


[+]

Az osztrák gyártó szokásához híven nem árulta el, hogy mikor lesz piacképes termék ebből a prototípusból, már ha egyáltalán lesz.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés