Még április elején cikkeztünk az ASUS ROG divíziójának egy kissé szokatlan termékéről, a Thor kalapácsát mintázó, Mjolnir névre keresztelt hordozható energiaforrásról, amit a gyártó a Computexen is kiállított, így több részlettel tudunk szolgálni róla.
A szóban forgó, 768 wattórás LiFePO4 (lítium-vasfoszfát) akkumulátorral érkező apparátus egyben szünetmentes tápegységként is üzemel, és 10 ezredmásodperces átkapcsolási idővel dolgozik, így áramkimaradás esetén a rákötött fogyasztók nem sokáig maradnak éltető kakaó nélkül. Korábban írtuk, hogy a jópofa konstruckió nyele fényforrásként funkcionál, de azt nem, hogy mágnesesen van rögzítve, tehát tulajdonképp egy leválasztható zseblámpáról beszélhetünk, és eltávolítás után a helye Qi 2.0-s, MagSafe-kompatibilis vezetékmentes töltőként működik. A szerkezet 60 percig 700, 30 percig pedig 1200 wattot képes biztosítani, míg a frontján pislákoló Aura Sync-es díszítés mellett megtelepedett LCD kijelző ugyebár monitorozási feladatot lát el, és azon kívül, hogy elárulja a hozzákapcsolt eszközök aktuális energiafelvételét, megjeleníti a rendelkezésünkre álló tartalékokat.
A fali adapterek csatlakoztatásához négy 110/120 voltos AC konnektor található a fentebb említett képernyő alatt, noha az egyelőre nem tisztázott, hogy natív 220 voltos változat fog-e készülni vagy átalakítóra lesz szüksége az európai vásárlóknak. Az mindenesetre nem kérdés, hogy az elöl lévő két USB Type-C kapun keresztül 100 wattos gyorstöltést kezdeményezhetönk, és a szomszédságukban letáborozott USB Type-A portok duója 18 wattot pumpálhat ki magából. A Mjolnir "feltankolását" napelemes egységgel is elvégezhetjük, de a piaci start pontos dátuma vagy a leendő vételár sajnos még nem ismert.