Computex 2017: a Qualcomm elhozta a mobil PC platformot

A vállalat a Snapdragon 835-re és a Windows 10-re fogad. Három partnert már kerítettek is a kezdeményezéshez.

A Computexen megtörtént, amit már hetek óta vár a piac. Az elmúlt év végén tört fel a semmiből az a pletyka, hogy x86-ot emulálna ARM-on a következő év végi Windows 10 frissítés. Ezt ráadásul a Microsoft nem sokkal később meg is erősítette, és az is kiderült, hogy a Qualcomm lesz a cég hardverpartnere az újszerű irányban. Nemrég pedig az utóbbi vállalat vezetője szólta el magát azzal kapcsolatban, hogy konkrétan mikorra várhatók ezek az x86 emuláló ARM-os PC-k. Hivatalosan azonban eddig a pillanatig nem állt ki a Qualcomm és nem tett bejelentést, tehát a sok korábbi információ mellett a tényleges termékről nem igazán lehetett beszélni.

Hirdetés

A Computex azonban mindig is jó terep az újításokra, és a Qualcomm be is mutatta a mobil PC platformját. Ennek konkrétan ez a neve és a Snapdragon 835-ös rendszerchipre épít. Utóbbi elsődleges előnye az amúgy kifejezetten erős teljesítménye mellett a mérete, mivel maga a 3 milliárd tranzisztorból álló lapka 10 nm-es gyártástechnológiával készül, így a tokozása igen kicsinek mondható és ez a konkurenseknél jóval kisebb platformdizájnt eredményez. A Qualcomm elsődlegesen a Kaby Lake-Y platform ellen méri a rendszert, amely 90-110 cm²-es nyomtatott áramköri lapot igényel. Alapvetően 90 cm²-nél kisebb megoldásokat nem nagyon lehet látni, mivel számos komponens kell azért egy mobil masina működéséhez. Ezzel szemben a Snapdragon 835 prototípus platformdizájnja mindössze 50,4 cm², ami komoly előnynek mondható. Nem mellesleg az Intel platformjához még szükség van egy M.2-es SSD-re is, ami szintén extra helyet fog felemészteni.

A különbség főleg abból ered, hogy a Snapdragon 835-ben rengeteg komponens integrálva van. Példaként említhető a gigabites tempóra képes x16-os LTE modem, amit az Intelnek külön kell kínálnia, de számos más esetben is kedvezőbb a Snapdragon 835 felépítése. Ez persze várható is volt, hiszen a Qualcomm a rendszerchipet eleve az okostelefonokba tervezte. Érdekesség egyébként, hogy SIM kártyára nincs is szükség a működéshez, mivel a rendszer kap egy eSIM-et, amely több régióban is aktiválható lesz, és onnantól kezdve ezt használhatja majd a felhasználó a mobilinternet elérésére.


[+]

A Qualcomm a mobil PC fő előnyeként a mobilitást hangsúlyozta ki. Nem azt a mobilitást, amit eddig egy notebookon értettünk, hanem olyan szintűt, ami csak az telefonokra és a tabletekre volt jellemző. A kis platformdizájn egyrészt nagy akkumulátor beépítését teszi lehetővé, emiatt nőhet az üzemidő, ugyanakkor egy Snapdragon 835 takarékosabb is, mint egy Kaby Lake-Y. Elvileg a vállalat mobil PC-je annyira keveset fogyaszt, hogy egy mai rendkívül vékony notebookot teljesen lemerítő feladatsort el lehet végezni rajta úgy, hogy csak az akkumulátor kapacitásának a fele vész majd oda. Eközben a készenléti állapot is teljesen más szintet képvisel. Amíg a mai PC-k legtöbbször csak az alacsony üzemidőt kínálják ebben a módban, addig a Snapdragon 835-tel még állandóan figyelhet Cortana is, illetve a felhőben tárolt adatok szinkronizálhatók a háttérben, lényegében beavatkozása nélkül. Technikailag ez a mostani notebookokkal is megvalósítható, csak rendkívüli módon eszi az akkumulátort. A Qualcomm szerint ezekkel a készenléti módban futó szolgáltatásokkal egy Snapdragon 835 négyszer-ötször tovább bírja, mint egy mai vékony notebook.

A Qualcomm mobil PC platformjára az ASUS, a HP és a Lenovo biztosan épít notebookot, hogy ki milyet azt még pontosan nem tudni, de vékonyak lesznek és sok üzemidőt fognak kínálni. A programfuttatás szempontjából a Windows Store áruházban kínált programok jöhetnek szóba. Ezen belül is az az optimális, ha UWP-s applikációkról van szó, de a Microsoft által kidolgozott alapoknak hála a Win32-es alkalmazásoktól sem fog megrémülni a rendszer. Többek között a Computexen a 7-Zip program volt használva, és tette a dolgát, ahogy azt egy normál PC-n tenné. Az operációs rendszer oldalán történő háttérmunkáról a Qualcomm nem beszélt, ezt a vállalat meghagyja a Microsoftnak, amely cég később bővebben be fog számolni arról, hogy pontosan miképpen oldották meg az x86-ra írt programok futtatását az ARM processzormagokon.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények