Hirdetés

IEEE 802.11ac szabványú vezeték nélküli hálózati eszközök a Buffalo kínálatában

Alighogy megjelent meg az új, IEEE 802.11ac wireless szabvány, valamint az ezzel kompatibilis chipek, a gyártók jól láthatóan íziben rámozdultak az újdonságra. A Netgear már korábban bejelentette erre épülő termékeit, tegnap pedig a Belkin jelezte, hogy már dolgoznak az ezzel kapcsolatos újdonságok fejlesztésén, míg ma a Buffalo rukkolt elő konkrét és kész termékkel.

Persze nem csoda, hogy a Buffalo már most készen áll az értékesítésre, hiszen a januári CES alkalmával is volt nekik kész, működő termékük – igaz, akkor még csak mutatóban. Rögtön két eszközzel is indítanak (AirStation WZR-D1800H Wireless Router és WLI-H4-D1300 Wireless Media Bridge), vélhetően a Broadcom megoldására építve, mely gyártó aktívan bábáskodott az új szabvány születésénél.

Buffalo AirStation WZR-D1800H Wireless Router
Buffalo AirStation WZR-D1800H Wireless Router [+]

A hagyományos vezeték nélküli útválasztóként funkcionáló WZR-D1800H hátuljára 5 darab Gigabit Ethernet port (1 x WAN és 4 x LAN), valamint egy USB 2.0-s kapu kerül, mely utóbbi tárolók és printerek fogadására, kezelésére van felkészítve, tehát NAS és nyomtatószerver funkciók ellátására is alkalmas. Ez utóbbihoz kapcsolódik egy „eject” gomb, amivel a tároló szabályos leválasztását is megoldották, elkerülve a nem kívánt adatvesztést. A tápellátás megszokott módon külső tápegységről történik, de áramtalanítani ennek kihúzása nélkül is lehet, hála az integrált, be- és kikapcsolásra szolgáló gombnak.

Buffalo AirStation WZR-D1800H Wireless Router hátulról
Buffalo AirStation WZR-D1800H Wireless Router hátulról [+]

Ami a teljesítményt illeti, a Buffalo routere a legújabb szabványt használva az 5 GHz-es sávban 1300 Mbps elméleti átviteli sebességre képes, míg 802.11n módban 450 Mbps az elérhető maximum. Természetesen a 2,4 GHz-es frekvencia is működésre fogható, ahol a 3x3 antennakiépítésnek hála szintén 450 Mbps az elméleti maximum, sőt, a WZR-D1800H szimultán kétsávos működésre alkalmas, tehát egyszerre képes kezelni a két frekvenciasávot.

Buffalo WLI-H4-D1300 Wireless Media Bridge
Buffalo WLI-H4-D1300 Wireless Media Bridge [+]

Abból adódóan, hogy jelenleg kliens oldalon gyakorlatilag nem sok eszköz támogatja az új szabványt, illetve egyes eszközök egyáltalán nincsenek felkészítve Wi-Fi fogadásra, a Buffalo piacra dobja a WLI-H4-D1300 Wireless Media Bridge-t is. Ezzel gyakorlatilag négy vezetékes eszközt kapcsolhatunk be a vezeték nélküli hálózatba, mely megvalósítható akár a WZR-D1800H routerrel az IEEE 802.11ac szabványra alapozva, vagy bármilyen más, akár korábbi szabványra épülő eszközzel. A routerhez hasonlóan a Media Bridge-en is gigabites portok vannak, vezeték nélküliség tekintetében pedig támogatja a szimultán kétsávos működést, továbbá visszafelé kompatibilis az IEEE 802.11a/g/n szabványokkal.

Buffalo WLI-H4-D1300 Wireless Media Bridge hátulnézetben
Buffalo WLI-H4-D1300 Wireless Media Bridge hátulnézetben [+]

A Buffalo most bemutatott eszközei 180 dolláros áron kerültek a boltok polcaira az Egyesült Államokban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés