Az MSI az előző hónap végén leplezte le az M.2 Shield névre keresztelt, SSD-k hűtésére kiépített koncepcióját. Nemrég pedig a Biostar hintette el, hogy lényegében egy ugyanilyen megoldással készülnek, csak ennek a neve M.2 Cooling.
A koncepció ugyanaz, mivel a Biostar is a rendkívül nagy teljesítményű M.2 2280-as formátumú SSD-k lehűtésében gondolkodik, ugyanis ezek a termékek pusztán a felkínált tempó miatt eléggé melegszenek, és például a Samsung 950 Pro, azaz az egyik leghíresebb ilyen modell a hőmérsékletet úgy tartja megfelelő szinten, hogy egy kritikus érték elérése után elkezdi csökkenteni a teljesítményét. Ez egy alapvető védelem is a túlmelegedés, és így az instabilitás ellen.
Az M.2 Cooling működésben teljesen megegyezik az M.2 Shield rendszerrel, vagyis a megfelelő SSD-re csak rá kell hajtani, be kell szorítani, és már működik is a hőelvezetés. A hűtési teljesítményről ugyanakkor a Biostar sem közölt még adatokat.