Hirdetés

Az IBM-nek nem kell a Sun

Hirdetés

Az IBM letett a Sun megvásárlásáról, nem alkudozik tovább – jelentette ma a CNBC bennfentes forrásokra hivatkozva. Az amerikai hírtelevízió informátorai szerint a Sun a hét elején még megpróbálta rábeszélni az IBM-et a közel két hete megszakított fúziós tárgyalások folytatására, de nem járt sikerrel, a vevő érdeklődése elpárolgott. A CNBC úgy tudja, hogy az IBM a kedvezőtlen szerződési feltételek és a várható, jó eséllyel hosszú hónapokig elhúzódó versenyügyi felülvizsgálat miatt lépett vissza.

A felek – akárcsak eddig minden esetben – nem kommentálták az értesülést, szakértők szerint azonban korai lenne temetni az ügyletet. „Ha az akvizícióban volt ráció néhány héttel ezelőtt, bizonyára ma is van” – idéz a Reuters egy elemzőt, aki szerint a két vállalat még vissza fog ülni a tárgyalóasztalhoz.

A sztorit megszellőztető Wall Street Journal két hete írta meg, hogy a Sun igazgatótanácsa leszavazta az IBM hivatalos, 7 milliárd dollárosra saccolt vételi ajánlatát, amire válaszul az IBM másnap vissza is vonta azt. Akkor a Sun állítólag értesítette az IBM-et, hogy más érdeklődőkkel is tárgyalásokat kezd, de ilyenből azóta sem bukkant fel egy sem.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények