Hirdetés

Apple sajtóbejelentések garmadája

A ma esti sajtóeseményt az Apple új termékei előtt a szokásos hosszas találgatás és pletykatenger előzte meg, azonban már csak néhány óra, és ha nem is minden, de remélhetőleg legtöbb kérdésünkre választ kapunk. Az almás gyártó persze szereti a misztikus körítést, így most sem lehet biztosan tudni, milyen eszközökről hullik le a lepel; a szaksajtó krémjének szétküldött hivatalos meghívó gondosan kerülte a kaliforniai esemény apropójának taglalását.

Ettől függetlenül világszerte az internet berkeiben keringő töredékinformációk alapján több mint valószínű, hogy a bemutató fénypontját az iPad Mini néven emlegetett, a 7”-es méretkategória elvárásaihoz zsugorított tablet jelenti majd. Ennek pontos specifikációja többé-kevésbé ismeretlen, mégis inkább árcédulája a legnagyobb kérdés, hiszen leginkább ettől függ, hogy milyen pozíciót képes majd kiharcolni magának a jó ár/érték arányú androidos készülékek egész hadával szemben. A legfrissebb hírek szerint a „normál méretű” iPad is kap egy frissített variánst iPad 3 név alatt, ennek belsejéről semmit sem tudni, de nem lepődnénk meg, ha az iPhone 5 bizonyos alkatrészei visszaköszönnének, és a Lightning csatlakozó felbukkanása is borítékolható. Továbbá, mint már korábban hírül adtuk, esélyes, hogy egy Retina kijelzős, 13”-es MacBook Pro, egy 21”-es iMac és új Mac minik is tiszteletüket teszik az eseményen.

Este 7-től tehát ebben a hírben – ahogy erőforrásunk engedi – folyamatosan tudósítunk a várva várt bejelentésekről.

Azonnal kezdődik a sajtóesemény, hírünk tartalmát folyamatosan frissítjük.

Tim Cook a színpadon, és egyből egy Apple iPhone 5 reklámszpottal indul az előadás. Ezt követően egy kis visszatekintést kapunk az elmúlt hónapban elrajtolt termékekről, köztük az iPhone 5-ről és az iPodokról. Előbbiből az első hétvégén 5 milliót adtak el, utóbbiból pedig három millió talált gazdára. Természetesen az iOS 6 sem maradhat dicséret nélkül: 1 hónap alatt 200 millióan frissítettek iOS 6-ra.

Ismét a számoké a terep, de most szolgáltatások kerültek fókuszba: a Documents in the Cloud felhőszolgáltatásra több, mint 125 millió dokumentumot töltöttek fel a felhasználók, a képmegosztó szolgáltatás már 70 millió fotónál tart, 300 milliárd iMessage üzenetet küldtek – ez másodpercenként 28 000 iMessage. A felhasználók eddig 35 milliárd alkalmazást töltöttek az App Store-ból, a fejlesztőknek ezért 6 és fél milliárd dollárt fizettek ki.

Hirdetés

Az iBooksban – ami 40 nyelvet támogat – másfél millió könyv érhető el, és már 400 milliónál áll a letöltésszámláló. Mától az iBook új változata is elérhető.

Ugrás az iMacre. A Mac az első számú notebook az USA-ban.
Phil Schiller a színpadon: és most az új 13"-es Macbook Pro, 0,75" vastag, tehát 20%-kal vékonyabb elődjénél, kb. 1587 gramm, ezzel ez a legkönnyebb MacBook Pro, ami valaha megjelent.

Az egyik oldalon MagSafe 2 port, mellette két Thunderbolt, 1 USB 3.0, egy 3,5 mm-es jack és dupla mikrofon. A másik oldalon SD kártyaolvasó, normál méretű HDMI csatlakozó és még egy USB 3.0 port. ODD természetesen most sincs.

A 13,3"-es kijelző természetesen Retina, ami 2560x1600 pixelt jelent, vagyis a felbontás négyszerese a korábbinak. A gyártó élénk színeket, mély feketét, 29%-kal nagyobb kontrasztarányt, 178 fokos betekintési szögeket és 300 cd/m² fényerőt ígér, emellett 75%-kal csökkentették a tükröződést.

Új hangszórók, új dupla mikrofon, háttérvilágított billentyűzet, FaceTime HD kamera (720p).

Ezek után nézzük, mi található belül: kétmagos Ivy Bridge processzor, IGP – dedikált GPU nincs – 8 GB RAM, maximum 768 GB háttértár, IEEE 802.11n Wi-Fi és mindemellé 7 órás üzemidőt ígérnek. Az operációs rendszer természetesen Mountain Lion.

A 2,5 GHz-es, dupla magos Core i5 verzió 8 GB memóriával és 128 GB SSD-vel 1699 dollártól indul. Ez mától kapható.

Következik a Mac Mini!

Két- vagy négymagos Intel Ivy Bridge (Core i5 és Core i7) processzor, IGP (HD 4000), legfeljebb 16 GB RAM, maximum 256 GB SSD vagy 1 TB HDD, IEEE 802.11n Wi-Fi és Bluetooth 4.0 található benne.

A csatlakozókról: hátoldalán Gigabit Ethernet, FireWire 800, HDMI, Thunderbolt, 4 darab USB 3.0, SD kártyaolvasó és a szokásos audiocsatlakozók sorakoznak.

Az árazás: a 2,5 GHz-es kétmagos Core i5 CPU-val, 4 GB memóriával és 500 GB-os HDD-vel 599 dollár.

Lesz szerver verzió is, 2,3 GHz-es négymagos Core i7 4 GB RAM-mal és 2 x 1 TB HDD-vel, ennek ára 999 dollár.

A sort a hetedik generációs iMac folytatja!

Az előző generációnál 80%-kal vékonyabb, élei mindössze 5 mm (!!) vastagok.

21,5 és 27"-es verziók lesznek belőle. Előbbi Full HD felbontású, utóbbi 2560x1440 (WQHD) felbontással bír, és természetesen mindkettő IPS panelt kapott, melyek kalibráltan érkeznek. 75%-kal kevesebb tükröződést ígérnek az előző generációs iMac kijelzőjéhez képest. Az optikai meghajtót elhagyták.

Az új generáció űrtartalma 40%-kal csökkent, ennek ellenére a hardver nem gyenge: négymagos Intel Core i5 és Core i7 választható a palettáról, és az IGP mellé NVIDIA Kepler dGPU is kérhető. Memóriából legfeljebb 32 GB kérhető, míg a tárolók maximális kapacitása 3 TB (HDD) vagy 768 GB (SSD).

A csatlakozók: 3,5"-es fejhallgató-kimenet, SD kártyaolvasó, 4 darab USB 3.0 és két Thunderbolt. Természetesen a Gigabit Ethernet, IEEE 802.11n Wi-Fi és BT 4.0 sem maradt ki.

Innentől kezdve az iMac és a Mac Minik az Apple Fusion Drive-val is rendelhetők lesznek, ami egy 128 GB-os SSD és egy 1 vagy 3 TB kapacitású HDD kombinációjából áll, amely szoftveresen egy egységként mutatkozik, vagyis ez egy Apple-féle SSD gyorsítótárazási megoldás.

A 21,5"-es iMac négymagos, 2,7 GHz-es i5 CPU-val, 8 GB memóriával, NVIDIA GeForce GT 640M dGPU-val és 1 TB HDD-vel 1299 dollár. Szállítása novemberben kezdődik.

A 27"-es iMac, négymagos, 2,9 GHz-es Core i5 processzorral, szintén 8 GB memóriával, de ez esetben NVIDIA GeForce GTX 660M VGA-val és 1 TB-os merevlemezzel 1799 dollár. Ennek szállítása decemberben esedékes.

Ennyi az iMac, és most az iPad!!!

Eddig 100 millió iPad talált gazdára 2,5 év alatt. A tabletekről lebonyolított internetes adatforgalom 91%-át teszik ki az iPadek.

Ismét Philé a mikrofon és a főszerep... Pontosabban a negyedik generációs iPad, amiben az Apple A6X SoC dübörög! Az A5X-hez képest a számítási és grafikus teljesítmény megkétszereződött.

A megnövekedett teljesítmény ellenére 10 órás üzemidőt ígérnek. Lesz LTE támogatás, FaceTime HD kamera, IEEE 802.11a/b/g/n kétsávos Wi-Fi. Az iPhone 5-höz és az új generációs iPodokhoz hasonlóan megjelenik a Lightning Connector.

A 16 GB-os Wi-Fi only verzió 499 dollárba fog kerülni. Fekete és fehér változatban is kapható lesz.

És most következzen egy kisebb iPad, amire mindenki várt!

A neve valóban iPad mini lett, ahogyan azt már eddig is pletykálták. Vastagsága 7,2 mm, vagyis 23%-kal vékonyabb, mint a negyedik generációs iPad, és tömege pedig mindössze 300 gramm. Fekete és fehér színben is elérhető lesz.

A kijelzővel kapcsolatos pletykák is beigazolódni látszanak, miszerint képátlója 7,9", felbontása pedig 1027x768 pixel, vagyis valóban 4:3 képarányú.

A változatlan képaránynak köszönhetően az eddigi iPad alkalmazások probléma nélkül futtathatók a minin is.

Phil egy kis öntömjénezésbe fogott, ugyanis a minit a Nexus 7-hez hasonlítják, aminél persze a mini sokkal jobb – szerintük.

Térjünk át a belsőségekre! A SoC a jól ismert dupla magos A5-ön alapszik – valószínűleg gyártástechnológiai előrelépés történt, de ezt nem erősítették meg. Az előlapon FaceTime HD kamera, hátlapon 5 megapixeles iSight. Vezeték nélküli adottságai azonosak a 4. generációs iPaddel, vagyis IEEE 802.11a/b/g/n Wi-Fi és LTE opció. A Lightning Connector természetesen itt is fellelhető, az üzemidő pedig ez esetben is 10 óra.

Egy reklámvideó után folytatódik a prezentáció: az iPad mini mellé lesz Smart Cover, ötféle színben is.

Az árról: az iPad mini 16 GB Wi-Fi only 329 dollárba kerül, ezzel ez az eddigi legolcsóbb Apple tablet. A mini legdrágább változata a 64 GB-os, LTE-vel szerelt modell 659 dollár. A Wi-Fi-s verziók szállítása november 2-án kezdődik, ezt követően két hétre rá a mobilnetes verziók is megérkeznek (első körben az USA-ban, majd fokozatosan világszerte).

Ismét Tim Cook a színpadon, de már csak egy elköszönés erejéig. Ezzel a 2012. október 23-i Apple esemény lezárult! Köszönjük a figyelmet!

Kov1024 & Daywalker

Az egyes termékekről külön hírekben részletesen beszámoltunk, ezek az alábbi hivatkozásokon érhetők el:

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés