A hetedik generációs iMac minden szempontból jelentős fejlődést mutat

A tegnapi Apple sajtóeseményen kétség kívül az iPad mini volt az egyik leginkább várt bejelentés, azonban a zsugorított táblán kívül számos más termékkel is megörvendeztették a nagyérdeműt. Bemutatkozott például az iMac All-in-One számítógépek hetedik generációja, ami önmagában már azért is érdekes, mert a sorozat 2009-ben, azaz három évvel ezelőtt kapta meg legutolsó frissítését.


[+]

Az új generáció tagjai is két méretkategóriában, 21,5 és 27”-es képátmérővel indulnak versenybe, ezek felbontása rendre Full HD (1920x1080 pixel) és WQHD (2560x1440 pixel). Ami a megjelenésüket illeti, 80%-kal vékonyabbak az előző generáció tagjainál, az élük vastagsága mindössze 5 mm, a turpisság oldalról nézve viszont kiderül, ugyanis a hátlap a közepe felé folyamatosan kidudorodik, azonban a masina teljes térfogata még így is 40%-kal csökkent. A LED háttérvilágítású IPS panelekkel kapcsolatban 75%-kal kevesebb tükröződést ígérnek, valamint a színhűségre is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért minden gépet gyárilag kalibrálnak.


[+]

Persze a küllem mellett a hardver is alapos ráncfelvarráson esett át, a középpontban természetesen Intel Ivy Brigdge processzorok ketyegnek, azok közül is négymagos Core i5 vagy i7 variánsok. A rendszermemória méretét 32 GB-ban maximalizálták, az adatok pedig vagy egy legfeljebb 3 TB kapacitású merevlemezen vagy 768 GB-nyi SSD-n tárolhatók. Az Apple szintén a tegnapi napon jelentette be Fusion Drive elnevezésű adattárolóját, amely egy 128 GB-os SSD és egy 1 vagy 3 TB-os HDD párosból áll össze, szoftveresen viszont a felhasználó egyetlen egységnek látja őket. Lényegében ez egy Apple-féle SSD gyorsítótárazási megoldás.


[+]

A processzorba integrált HD Graphics 4000 mellé dedikált videokártya is igényelhető, az opciók között NVIDIA GeForce GT 640M, GT 650M, GTX 660M és GTX 675M olvasható. A videokommunikációról az előlapi FaceTime HD kamera gondoskodik. Hátlapjában a 3,5 mm-es fejhallgató kimenet és az SD kártyaolvasó mellett 4 x USB 3.0 és 2 x Thunderbolt csatlakozó, valamint egy Gigabit Ethernet (RJ-45) aljzat sorakozik. Fedélzetéről a Bluetooth 4.0 és IEEE802.11a/b/g/n Wi-Fi modulokat sem spórolták le.


[+]

A 21,5”-es iMac 2,7 GHz-es, négymagos Core i5 processzorral, 8 GB memóriával, 1 TB-os HDD-vel és NVIDIA GeForce GT 640M dGPU-val 1299 dollár lesz, szállítása novemberben kezdődik. A 27”-es iMac 2,9 GHz-es, négymagos Core i5 processzorral, 8 GB rendszermemóriával, 1 TB kapacitású merevlemezzel és GTX 660M videokártyával 1799 dollár lesz, érkezése viszont csak decemberben várható.Természetesen fedélzetükön előtelepített OS X Mountain Lion operációs rendszerrel kerülnek a boltok polcaira.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés