Hirdetés
A hónap elején már fejtegettük, hogy a jelek szerint már nagyon közel egy újabb Apple esemény, ahol többek között az iPad Mini néven emlegetett, zsugorított tabletről végre lehullhat a lepel. Az iPhone 5 bejelentő után szinte kihagyás nélkül tovább őröltek a „jól értesült” vagy „Apple közeli” források malmai, mindenki az alacsonyabb méretkategóriás táblafront esetleges meghódításának esélyét és lehetőségeit boncolgatta, azonban ezzel kapcsolatos hivatalos információ a mai napig nem látott napvilágot. Azonban a napokban a szaksajtó krémje megkapta a hivatalos meghívót egy október 23-ai eseményre, részleteket azonban most sem közölt az almás gyártó.
Persze az elmúlt hetekben sem maradtunk pletykák nélkül, ezek közül a legfrissebbet például az ETrade Supply szolgáltatta, oldalukon az iPad Mini vélt kijelzőjének és akkumulátorának fényképei bukkantak fel. Korábban vita folyt arról, hogy vajon maradnak az iPad-eknél jól bejáratott 4:3-as képaránynál, vagy inkább az elterjedtebb 16:9-cel próbálkoznak. Az ETrade Supply információ szerint az LG által gyártott LCD panel 162 x 124 mm-es kiterjedéssel bír, amely a 4:3-as képarányt erősíti. A Pitagorasz-tételt alkalmazva azt kapjuk, hogy a képátmérő 204 mm, vagyis körülbelül 8 hüvelyk. Mivel minimális kávával a csupasz panel is rendelkezik, ezért nagyon úgy tűnik, hogy a korábban emlegetett 7,85” is beigazolódhat. A képarány megtartása egyébként teljesen logikus lépés lenne, hiszen ez nagymértékben csökkentené a kompatibilitási kockázatokat.
Ezek hivatalos megerősítés hiányában továbbra is csak találgatások, de az értesülések egyre inkább egy irányba mutatnak. Az Egyesült Királyságból pedig az az információ került elő a tegnapi napon, hogy november 2-án máris elérhetővé válik a mini iPad, vagyis már a bejelentést követő héten. Azonban nem csak egy termék körül forog a világ, ezért várható, hogy többek között egy Retina kijelzős, 13”-es MacBook Pro, egy 21”-es iMac és új Mac minik is tiszteletüket teszik az eseményen.
(forrás: ETrade Supply)
A kaliforniai sajtótájékoztató nemzeti ünnepünkön, október 23-án este 7 órakor esedékes, az újdonságokról folyamatos tudósítás várható a PROHARDVER! hasábjain.