Az Amazon bejelentette, hogy a következő szezontól három éven keresztül már néhány Premier League meccset is közvetít majd online stream szolgáltatásán keresztül. Első körben csak két teljes bajnoki fordulóra szól a megállapodás (egy hétközi és egy munkaszüneti napon rendezendőre), ami jelentősen elmarad attól a mennyiségtől, amelyet a hagyományos televíziós technológiával közvetít a Sky (128 mérkőzés) és a BT (52 mérkőzés). Viszont már ez is jól jelzi a trendek változását, azaz, hogy a különféle internetes szolgáltatások hogyan zárkóznak fel a sportuniverzumban a tradicionális tartalomszolgáltatási metódusok mellé.
Az Amazon egyébként már jó ideje tapogatózik ebbe az irányba, hiszen már korábban megállapodtak az NFL-lel és az ATP-vel, amerikai futball, illetve tenisz mérkőzések online streameléséről.