Hirdetés

A 20.1.3-as szoftvercsomag már támogatja a legújabb Radeon RX 5600 XT modellt is

Az AMD elérhetővé tette a 20.1.3-as verziószámú Radeon Software kiadását, melynek legfontosabb újítása a nemrég megjelent Radeon RX 5600 XT grafikus kártya támogatása.

Hirdetés

Természetesen az új meghajtó hibajavításokat is tartalmaz, telepítésével a következő problémák szűnnek meg: néhány játék, mint például a Nioh, a Dragon Quest Builders 2, a WWE 2K20, a Dead or Alive 6 és az Atalier Ryze indítása vagy futása közben gyakran leállást lehetett tapasztalni, ez mostantól nem fog előfordulni, vagy ha mégis, az nem a Radeon Software hibája lesz. A Wolfenstein 2: The New Colossus játékot mindeddig nem ismerte fel a szoftver játékmenedzsere, ez szintén javítva lett, ahogy a véletlenszerű feketeképernyő jelenséggel sem fogunk többször találkozni a rendszer alvó állapotba lépésekor az asztalon, illetve a játék közbeni egyéb tevékenységek (például böngészés) folytatásakor. Szintén javításra került az egymásra csúszó szövegek és UI elemek problémája, továbbá most már nem lesz gond a specifikációs táblázatokból történő másolással sem, és az aktív GPU-k közti váltás során a Fan Tuning funkció beállításai sem állnak vissza gyári állapotra, továbbá a szoftver gyári visszaállításánál megszűnik az a probléma, hogy bizonyos profilok megmaradnak, ezzel összezavarva a rendszert.


[+]

A 20.1.3-s verziójú, frissített Adrenalin 2020 családba sorolt drivercsomag a 64 bites Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, 600, Vega, VII, Pro Duo, 5500, 5700, illetve Pro WX szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető, illetve támogatja még a Ryzen, az Athlon, az A-szériás, illetve a régebben megjelent, GCN architektúrára épülő IGP-vel rendelkező egyéb APU-kat is. A notebookokhoz az AMD általános terméktámogatást kínál, vagyis a csomag telepíthető a megfelelő hardverekkel rendelkező mobil gépekre, de az egyedi, specifikus funkciókért nem felelnek, ezekhez továbbra is külön terméktámogatás szükséges az adott rendszer gyártójától. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Adrenalin 2020 Edition 20.1.3-as szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés