Tech rovat
-
Önvezető autó viszi ki a pizzát
A Ford és a pizzagyár közös kísérlete nem elsősorban technológiai, hanem a fogyasztói szokások felmérését célozza – hogy aztán ezeket a tapasztalatokat a fejlesztésben is felhasználják.
-
Izlandon autonóm drónos áruszállítást indítottak
Nagyobb a hírverés körülötte, mint amit megérdemel, de az biztos, hogy innovatív projektről van szó.
-
Jönnek a robothajók
A tengeri áruszállítás is forradalom előtt áll, egyre több nagyvállalat fejleszt gőzerővel autonóm hajóvezérlő rendszereket.
-
Fujitsu blog: nyílt forráskód a legmagasabb szinten
A SUSE-vel együttműködve exkluzív Linux támogatást biztosít a Fujitsu a feladatkritikus rendszerekhez.
-
A Microsoft beszédfelismerője állítólag már emberi szintű
A fejlődés kétségtelen és gyors, de valós körülmények között még ez a rendszer sem képes elfogadhatóan működni.
-
Elon Musk: Tiltsák be a gyilkos robotokat!
A Tesla vezetője mellett szinte az összes robotfejlesztő és -gyártó is aláírta azt a levelet, melyben az autonóm fegyverek mihamarabbi betiltását követelik.
-
Olcsóbb buddhista temetéseket ígér a búcsúztatórobot
A SoftBank a kórházak után a temetőkben is bevetné Peppert, a bociszemű robotot.
-
Új szabadalom: kivehető kormány és pedálok
A Ford frissen visszaigazolt szabadalma a vezérlőszervek nélküli autonóm járművek előtti lépcsőt célozza.
-
A Fiat Chrysler is beszállt
Az autógyártó csatlakozott egy olyan iparági csoporthoz, akiknek nagy esélyük van a későbbi piacvezetői szerep megszerzésére.
-
Újabb iparági összefogás az okosautók kiszolgálására
Nem kell tíz év, és már csak exabájtokban mérhető a digitalizált autók adatforgalma. Ez nagy kihívás.
-
Szuperszámítógépet küldenek a Nemzetközi Űrállomásra
A kísérlet és teszt távlati célja a Mars-expedíció előkészítése.
-
A GPS nem elég biztonságos: a hajózásban visszatér a régi rádiótechnológia
Az államok egyre jobban tartanak a műholdas eszközök rendszerébe való behatolástól, ezért biztonságképp régebbi, egyszerűbb megoldásokat is bevezetnének.
-
Sikeresen indult az önvezető buszok tesztje Észtországban
A technológia Franciaországból érkezett Tallinnba, egy hónapig tart a tesztidőszak.



- World of Tanks - MMO
- Eredeti játékok OFF topik
- Star Trek
- Tudományos Pandémia Klub
- bambano: Bambanő háza tája
- Milyen videókártyát?
- Milyen légkondit a lakásba?
- Megemeli a GPU-k árát az NVIDIA?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- SD memóriakártyák (SD, SDHC, SDXC, micro SD)
- További aktív témák...