Sony Computer Entertainment márkaoldal
-
2016 legjobban várt autós játékai
Ha négykerekűek versenyéről van szó, akkor mindig biztosak lehetünk benne, hogy el leszünk kényeztetve. Így lesz ez idén is, rengeteg nagy megjelenésnek lehetünk tanúi.
-
2016 legjobban várt akció-kaland játékai
Napjaink egyik legnépszerűbb műfaja idén is bővelkedni fog a produkciókban. Ismerős és eddig soha nem látott világokban egyaránt kalandozhatunk 2016-ban.
-
A Sony felvásárolja az OnLive-ot
A vevőnek nincs szükséges a vállalatra, csak a szabadalmaira.
-
Bloodborne teszt
A Souls-trilógia páratlan sikere után a japán illetőségű From Software bármit megtehetett volna. Ők pedig mindent újragondolva készítettek spirituális folytatást, a végeredmény pedig nagyon jó lett.
-
PlayStation TV teszt
Egy képernyő nélküli Vita, egy PlayStation 4-et megkettőző varázsgép, avagy furcsa, kevés gyakorlati haszonnal rendelkező hibrid? A Sony újdonságát teszteltük.
-
Counterspy és Hohokum teszt
Két PlayStation 4 platfomra készült apróságot próbáltunk ki; a retro környezetben játszódó kémkedés és a vizuális mámor egyaránt kedvünkre való volt.
-
Gamescom 2014: The Tomorrow Children
A Q-Games készülő játékában bányászhatunk, harcolhatunk és építkezhetünk a túlélésért, ráadásul szovjet légkörben.
-
Gamescom 2014: The Order 1886 játékmenet videó
Takaréklángon égetik a The Order 1886-ot a Sonynál, a tegnapi konferencián nem is mutattak videót róla, külön debütáltatták a showtól.
-
Gamescom 2014: túl a PlayStationon
A Sony is letudta az idei Gamescomos bemutatót és bő egy órában, döbbenetes bejelentések nélkül tisztességesen lezavarták a szokásos showjukat.
-
FEZ – PS4 bemutató
Ronda és addiktív a fiatalabb játékos korosztálynak. Magával ragadó retró élmény a 8 bites korszak óta játszó gamereknek.
-
Strike Suit Zero: Director's Cut – PS4 Bemutató
Egy PlayStation-ön régen látott játékkategória tér vissza a játéklehetőségek közé.
-
VR forradalom a küszöbön?
Az iparág ismét játékba akarja hozni a virtuális valóságot. Vajon most a játékosok kezével fogható valóssággá válnak VR Headsetek, vagy ismét csak néhány prototípussal gazdagodik a technikatörténelem?
-
inFamous Second Son – PS4 teszt
Szuper képességek és karmikus döntések játéka új generációhoz méltó tálalásban.
-
Dead Nation: Apocalypse Edition – Bemutató PS4
Hálózati, sőt közösségi funkciókban erős zimbes-zombis lövölde, a PlayStation Plus 2014. márciusi instant játék kollekciójának PS4 címe.
-
PlayStation Plus 2014. Február
Az Instant Game Collection-ben elérhető játékok listája.
-
A Sony felhősíti a PS-játékokat
A tesztüzem a hónap végén indul az Egyesült Államokban, de azt nem lehet tudni, hogy Európába mikor érhet el a PlayStation Now.
-
Knack – Teszt
A retro játékélmény a legújabb PlayStation generáción köszön vissza Mark Cerny legújabb játékában.
-
PlayStation Plus 2014. Január
Az Instant Game Collection-ben elérhető játékok listája.
-
Contrast – Bemutató
A PS Plus ingyenes játékválasztékába bekerült első PS4 címek egyike az igen érdekes (bár néha idegesítő) logikai-platform játék.
-
Killzone Shadow Fall – Teszt
A fejlesztők az új generáción több szempontból is igyekeztek megújítani a PlayStation exkluzív FPS franchise-t.
-
PlayStation 4 teszt
Mától kapható Magyarországon a Sony új konzolja, melynek fejlesztésekor egyetlen cél lebegett a tervezők előtt: Megalkotni a legjobb játékgépet. A generációváltáshoz azonban játékokból is next-gen kéne, nem csak hardverből.
-
Wonderbook Bájitaltan – Bemutató
Idén sem maradnak Wonderbook játék nélkül a Harry Potter kedvelők. A magyar szinkront is kapott Book of Potions játékban a bájitalok készítésének csínját-bínját sajátíthatják el.
-
PlayStation Plus 2013 december
Az Instant Game Collection-ben elérhető játékok listája.
-
Ratchet and Clank: Nexus - Teszt
A Playstation exkluzív karakterpáros az igazi sikereiket visszaidéző stílus összes elemét felvonultató játékkal búcsúzik a PlayStation 3-tól.
-
Ratchet & Clank történelem
A platformer játékkategória rajongói által igencsak várt új Ratchet felfedezése előtt, tekintsük át a Solana galaxis legnagyobb hőseinek évtizedes múltját.
-
Wonderbook A dinoszauruszok nyomában
A PlayStation AR kiegészítőjét a dinoszauruszokról szóló játékos ismeretterjesztő lexikonná változtatja a BBC sorozatán alapuló játék.
-
Hiány lehet megjelenéskor a PS4-ből
Az Amazon nem vesz fel több előrendelést a Launch Editionre, a Gamestop pedig egyszerűen csak az összeset akarja, amit a Sony gyártani tud.
-
A Sony és a Lego közösen újítják meg a klasszikus játékot
A cégek igyekeznek egy közös platformot kialakítani a számítógéppel vezérelt játékok számára.
-
Spoilermentes PS4 megosztás?
A fejlesztők limitálhatják a Share-gomb funkcióit.
-
God of War: Ascension - az első értékelések
Úgy tűnik, hogy nem minden oldal van megelégedve maradéktalanul a játékkal.



- Kuponkunyeráló
- Formula-1
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Vírusirtó topic
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- PR-Telecom
- BestBuy topik
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...