RIM márkaoldal
-
Európában jön föl a Windows Phone
A versenytársak is erősödtek, így a Nokia-Microsoft a Blackberrytől, illetve a kisebb rendszerektől vett el területet.
-
Apple iPad, iPod, iPhone és BlackBerry Bold 24 karátos aranyba mártva
A luxuscikkekre mindig van kereslet. És ha van kínálat is, akkor mindent el lehet adni.
-
A Pentagon az Apple és a Samsung telefonjait is biztonságosnak tartja
Eddig a BlackBerry volt a menő a kormányzati hivatalokban, ám most versenytársakat kaphat, és ezzel az üzleti szféra érdeklődései is új irányba fordulhat.
-
Az IBM megvenné a RIM egy részét?
Jelen pillanatban még csak pletykának számít, hogy az IBM felvásárolná az BlackBerry gyártójának legfontosabb üzletágát.
-
Az iszonyatos mértékű kínai robbanás fűti az okostelefon-piacot
A lassuló fejlődést mutató nyugati piacok helyét leginkább Kína vette át, ahol döntő részben az androidos készülékek hódítanak.
-
A RIM tagadja, hogy kiadnák a BlackBerryk adatait a kormányoknak
Az indiai sajtóban felmerült vádakra a cég azt válaszolta, hogy a nagyvállalati, üzleti szektornak kínált szolgáltatásai továbbra is titkosított kommunikációt kínálnak.
-
Szegény RIM-et az ág is húzza
A szabadalomsértési elmarasztalás a legrosszabbkor jött a létéért küzdő vállalatnak.
-
Az összeomlás szélén a BlackBerryt gyártó RIM
Meredek veszteség, jelentős leépítés és az új rendszerre épülő telefonok késése, e hírekkel zárult a kanadai vállalat első üzleti negyedéve.
-
Kettészakadhat a Research In Motion
Egy hétvégi pletyka szerint a kanadai vállalat eladná a hardverrészleget, az üzenetkezelő rendszert pedig megnyitná.
-
Nyűglődik a BlackBerry gyártója
Veszteségbe futott a RIM, és végleg menesztette az egykori vezérigazgatói páros egyik tagját.
-
A smiley-k is védettek, engedély kell a használatukhoz
Nem a dupla kattintás városi legendájáról van szó, hanem egy valós panaszról, ami azonban alig marad el a tanmese mögött.
-
Végül tényleg leváltották a RIM vezetőit
A pozícióhalmozó vezérigazgató-párost tette felelőssé a piac és a tulajdonosok egy része a kudarcokért.
-
Új elnök kerülhet a RIM élére
A nehéz időket megélő okostelefon-gyártó vezetésében történelmi változások jöhetnek. A piacnak tetszene a vezérpáros gyengítése.
-
Ki veszi meg a RIM-et?
A hullámvölgybe került vállalat egyre vonzóbb akvizíciós célpont, de egyelőre elutasított minden közeledést.
-
A fiatalok ne nézzenek pornót az okostelefonon!
A zárt rendszereket sehol sem szeretik a politikusok – Nagy Britanniában sem.
-
Csúsznak az új BlackBerryk
A RIM még nyereséges, de a PlayBook táblagépen sokat buknak. A vezetők alapos felülvizsgálatot ígérnek.
-
Indonézia betilthatja a BlackBerry szolgáltatást
A hivatalos szervek dühösek lettek a kanadai gyártóra, amiért az Szingapúrban, nem Indonéziában építi fel új adatközpontját.
-
Félmilliárdot bukott a PlayBookon a RIM
A kanadai vállalat veszteséggel árulja a tabletet, hogy megágyazzon az annak rendszerével rokon, új okostelefonos platformja számára.
-
Elbukott a világ legbiztonságosabb táblagépe is
Három hacker a különösen védettnek tartott PlayBook rendszeréhez is megtalálta az utat.
-
Nielsen: továbbra is az Android vezeti az amerikai piacot
A legfrissebb statisztikák szerint továbbra is Androidból adnak el a legtöbbet az Egyesült Államokban.
-
Az androidos telefonok hardvere hibásodik meg a legtöbbször
Egy piackutató az ügyfélszolgálatok tapasztalatai alapján készített statisztikát a hardverhibák márkaeloszlásáról.
-
Saroktól sarokig tartó érintőkijelző a kiszivárgott BlackBerry-videókon
Valószínűleg idő előtt kerültek ki az internetre a BlackBerry készülékek esetleges jövőjét bemutató videók.
-
Ingyenes alkalmazásokkal kér elnézést a RIM
A BlackBerry rendszer leállásáért prémium alkalmazásokból álló szoftvercsomaggal próbálják kárpótolni az ügyfeleket.
-
Történetének legnagyobb üzemzavarával küszködik a RIM
Egy hibás alkatrész és egy elégtelenül tesztelt vészrendszer okozta a BlackBerryk globális szintű megbénulását.
-
Leépítések a BlackBerry gyártójánál
Vezetőváltás és elbocsátások: ezek a céges válság biztos jelei.
-
Szövetséget kötött a Microsoft és a RIM
A szakmát meglepte Steve Ballmer váratlan bejelentése.
-
Tabletek versenye: a hardver édeskevés
Egy piackutató előrejelzése szerint az Apple platformja éveken át domináns lesz ebben a termékkategóriában. Az Android mellett a QNX-nek van még esélye.
-
Hírek a tabletek világából
Hamarosan megvásárolhatók a NEC és az Enspert tabletjei, és kiderült a következő év elején megjelenő BlackBerry Playbook árazása is.
-
Egy ütős iPad-rivális: jön a BlackBerry PlayBook
A RIM készüléke nemcsak elegáns, de több olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amit az iPadből hiányolnak a felhasználók. De csak jövőre lesz kapható.
-
India a RIM után a Google-t és a Skype-ot is térdre akarja kényszeríteni
A BlackBerry példája inkább kivétel, mint szabályszerű, ám a Google és a Skype kommunikációs szolgáltatásainak monitorozása új színeket hozhat a képbe.


