Toshiba Encore tablet Windows 8.1-gyel

Bevezető, külső

A Windows 8.1 megjelenésével beindult az x86-os tabletek dömpingje, főleg azoké, melyek az új Intel Atom platformra épülnek, és amelyekkel kapcsolatban már most le kell szögeznünk: ez az Atom nem ugyanaz az Atom, amivel a Windows 8 éppen csak elvánszorgott annak idején. De ne szaladjunk ennyire előre, noha az Encore-ral meg fogjuk mutatni, hogy mit is tud a Bay Trail kódnevű SoC – és most senki ne szintetikus mérésekre gondoljon, mert ilyen nem lesz. Ám először nézzük meg, mit tesz le elénk az asztalra a japán gyártó, amely nem akart kimaradni a "nagy" windowsos buliból!

Nos, külsőre igazán nehéz olyat mutatni, amit tabletnél ne láttunk volna már ilyen vagy olyan formában, hiszen egyetlen kijelző köré nem könnyű feladat változatos külsőt varázsolni. Az Encore, azaz "Ráadás" (csak hogy értelmet is adjunk a típusjelzésnek) fantázianevű gép esetében a lekerekített sarkokkal és ezüst kerettel próbálják feldobni a kinézetet. A hátlap is a kerettel megegyező színű, anyagát tekintve pedig enyhén érdes műanyaggal van dolgunk. Szerencsére ezen nem látszódnak az ujjlenyomatok és a karcok sem. Itt kell megjegyeznünk, hogy a hátlapi – vaku nélküli – autofókuszos kamera lencséje is süllyesztett, így megfelelően védett a behatásoktól. A gombként funkcionáló Windows emblémán felül még itt-ott elszórt márkajelzésekbe futhatunk bele, melyek nem túl hivalkodóak, sőt a hátoldalba mélyített ezüstös felirat kifejezetten jól áll neki – szubjektív véleményünk szerint.

Kézbe véve a nyolccolos kijelzővel rendelkező gépet a kényelemre nincs panasz, az élek jól eldolgozottak, hosszú távon sem kényelmetlen a fogás, esetleg a műanyag hátlap műanyagosságán lehetett volna javítani egy puha bevonattal, noha akkor bizonyos szempontból sérülékenyebb lenne. Az anyagminőség tehát jó osztályzatot érdemel, de az összeszereléssel kevésbé voltunk elégedettek, használatban ugyanis az eszköz enyhén ropog, és ezt még egy szimpla elforgatásnál is hallani néha, nem kell tehát komolyan nyomorgatni sem hozzá. A ropogást leszámítva (amit valószínűleg a kijelző és a bölcsőként szolgáló keret találkozása ad ki) egészen jól viseli a hajlítást, ugyanis láttunk már olyat, hogy csavarásra az illesztések elválnak egymástól, de erről ez esetben szó sincs!


Az eszközt körbeforgatva a szokásos ki- és bekapcsoló gomb, valamint a hangerőszabályzásra szolgáló "billentyűkön" kívül 3,5 milliméteres jack fej-/fülhallgató kimenetet, microSD kártyaolvasót, micro USB csatlakozót és micro HDMI kimenetet találunk. Utóbbi nem mondható alapfelszereltségnek a kisméretű, Windowst futtató tabletek körében, így a gyártónak jár érte a jó pont. Több extrát azonban nem kapunk, a dobozban is csak egy brosúrát találunk a megvásárolható kiegészítők soráról (Touch Pen stylus, állványként funkcionáló Encore Stand Case tok és sima tok). Ezen felül egy 2 amperes töltőt kapunk még, aminek a micro USB csatakozó felőli végen 90 fokkal elforgatott csatlakozót találunk.

A töltőre került a Windows matrica - nem kell rosszra gondolni!
A töltőre került a Windows matrica – nem kell rosszra gondolni!

Belső és teljesítmény

Termék megnevezése Toshiba Encore tablet
Operációs rendszer Windows 8.1 32 bit
CPU Intel Atom Z3740, 1,33-1,83 GHz
GPU Intel HD Graphics – integrált
RAM 2 GB LPDDR3-1066
Háttértár 32 GB eMMC
Kijelző 8 hüvelykes (20,32 cm), kapacitív HFFS érintőpanel
1280x800 pixel felbontással (189 ppi)
Kamera 2 mp előlapi
8 mp hátlapi
Hangszórók sztereó
Kommunikáció IEEE 802.11a/b/g/n kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 4.0
Interfész

- micro USB,
- audiokimenet,
- micro HDMI
- mircoSD kártyahely

Érzékelők - fényérzékelő
- gyorsulásmérő
- giroszkóp
Méret 213 x 135,9 x 10,68 mm
Tömeg 445 gramm
Akkumulátor 19,5 Wh kétcellás lítiumion
Gyártó honlapja www.toshiba.hu
Termék honlapja Encore WT8-A102
Fogyasztói ár 100 000 Ft (32 GB eMMC-vel)
Garancia 2 év

Mint említettük, a tabletben a korábban kivesézett Intel Atom SoC dolgozik, melynek szíve a Bay Trail platform, jelen esetben a Bay Trail-T, mely négymagos kiépítésével még 2 GB rendszermemória mellett is kiválóan mozgatja a Windows 8.1 operációs rendszer 32 bites változatát. Bár azt hittük, hogy a kevés RAM megfogja majd a gépet, szerencsére általános felhasználásnál, azaz tartalomfogyasztásnál ennek tünetei nem jelentkeztek.

Nem szeretnénk szintetikus mérésekkel és különböző benchmarkok eredményeivel ismételni magunkat, mivel korábban már lemértók a platformot, és mivel maga a konfiguráció "centire" megegyezik akkori méréseink alanyával, így nyers számítások tekintetében maximum a hibahatáron mozoghatunk. Ehelyett inkább egy videót mutatunk, melyen az Encore-t rögzítettük működés közben: bootoltunk, mozogtunk a Windowsban, böngészőt nyitottunk, HD-s YouTube videót játszottunk le és még telepítettünk is, hogy látszódjon, milyen sebességre számíthatnak a Bay Trail Atommal felszerelt gépet vásárlók.

Videós anyagunk nem merül ki ennyiben, a multimédiás használat (videólejátszás) közben produkált teljesítményt is bemutatjuk a következő oldalon.

Háttértár teljesítménye

A készülékben 32 GB eMMC rendszerű, memóriaalapú tároló van. Ez nem túl nagy, ezért gyakori kérdés, hogy mennyi marad a Windows 8.1 telepítése után és a biztonsági partíció mellett? Nos, megközelítőleg 9 GB marad a keretből szabad felhasználásra – noha ezt sem illik telepakolni a zökkenőmentes működés érdekében –, viszont a felhasznált 23 GB-ban már benne van az Office is.

Teljesítmény szempontjából is kitett magáért az Encore, az eddig látottaknál valamivel gyorsabb átvitellel és alacsonyabb késleltetéssel örvendeztetett meg bennünket. Bár a lineáris teljesítmény nem kiugróan jó egy gyorsabb merevlemezzel szerelt notebookhoz képest, az alacsony késleltetés hozzájárul ahhoz, hogy zökkenőmentesen fusson az operációs rendszer a "relatíve" gyengébb hardver ellenére is.

Akkumulátoros üzemidő

Az Encore tablet egy megközelítőleg 20 Wh-s akkuval bír. Ebből 720p-s YouTube HD videót majdnem 8 óráig nézhettünk (pontosan 7 óra 46 percig) 50%-os fényerősség és 50%-os hangerősség mellett (a gyártó 7 órát ad meg). Teljes terhelésen ez az érték 5 órára csökkent, ami érthető, hiszen mind a kijelző, mind a processzor a maximumon pörgött ekkor, emellett a hálózat is aktív volt. Normál felhasználási körülmények között habitusból függően a Toshiba gépe tehát 6-10 órás üzemidő között teljesít, és ennél több is elérhető minimális fényerősség és kikapcsolt vezeték nélküli hálózat mellett.

Kijelző

A készülékbe 8 colos, 1280x800 pixel felbontású, 5 ujjas érintésérzékeny, tükröződésre hajlamos (fényes) felülettel rendelkező HFFS kijelzőpanel került, mely méréseink szerint IPS panelre jellemző technikai paramétereket tud felmutatni. Az érintőképesség rendben van, igen pontos kezelést tesz lehetővé segédeszközök nélkül is, a képminőség pedig mind színhőmérséklet, mind élesség szempontjából megfelelő, és mint az alábbi képen is látható, a betekintési szögekkel sincs probléma:

A fényerősség 320 cd/m2-nél tetőzik (emellett 1070:1 kontrasztarányt mértünk), a minimum érték pedig 15 cd/m2, tehát sötétben is kellően vissza lehet venni a háttérvilágítás erejéből. Ugyanakkor van automatikus (adaptív) fényerőszabályzás is, melyet aktiválva a tablet automatikusan a környező fényekhez igazítja a beállításokat, ezt azonban érdemes lehet kikapcsolni, ha sötétben bántónak találjuk a kijelző "fényét", mivel az automata beállítás kerüli az abszolút minimum és maximum értékeket.

Tapasztalatok

Videólejátszási képességek, multimédia

Videós tesztcsomagunkat az Encore-on is lefuttattuk, ezzel bizonyosodva meg róla, hogy az eszköz a nagyfelbontású és nagy bitrátájú anyagokkal is képes teljes mértékben megbirkózni. Erre az alábbi felvétel szolgál bizonyítékul:

Szót kell még ejteni a Dolby támogatással rendelkező sztereó hangszórókról, melyek sajnos nem a készülék két oldalán kaptak helyet, így filmnézés közben a sztereó hatás nem érvényesül. A hangerővel viszont nincs probléma, de egy-két anyagnál a maximumból visszább kellett venni, mert enyhe torzítás jelentkezett, de még így is elegendő szufla volt benne. Ami sajnos abszolút hiányzott, az a mély tartomány, és a közép sem volt túl erős, így jobban járunk összességében, ha fej- vagy fülhallgatót, esetleg valamilyen jobb minőségű külső hangszórót használunk.

Fényképező, kamera

A 2 megapixeles előlapi kamera hozza a kötelezőt, Skype-ra és hasonló alkalmazásokhoz bőven elegendő a tudása. A hátlapi autofókuszos egység 8 megapixelre képes és nem jár mellé segédfény, így sötétben nem használható. Szerencsére a felhasznált optika kellően fényerős, így egy borúsabb napon beltéren (extra világítás nélkül) is meglepően jól teljesít sok más tablettel ellentétben – ez látható az első két képen, illetve a harmadik sor első képén –, ráadásul közelről is lehet vele fotózni.

A beépített "fényképező" mindazonáltal nem helyettesíti a komolyabb kamerákat. A képzaj még nem is lenne olyan nagy probléma, de ennek elnyomása miatt érezhető részletvesztést szenvednek el a képek, valamint a dinamikatartomány sem az igazi, és kromatikus aberráció is fellép itt-ott, noha az itt látottaknál találkoztunk már sokkal rosszabbal is. Arra mindenesetre használható, hogy ha feltétlenül kell valamiről képet készíteni és nincs nálunk fényképező, vagy mobilunk kamerája gyengébb képességű, akkor azért sokkal jobb, mint a semmi.

A 30 fps-sel Full HD felvételt készítő kamera által rögzített anyag minősége tabletes szemmel nézve nem rossz, de nem is tökéletes: kissé szűk a dinamikatartomány és kicsit lassan reagál a fények változására, illetve egy képstabilizátor nagyon sokat lendítene az összhangon.

Értékelés

A Toshibának nem lesz könnyű dolga az erősödő mezőnyben, ahol a tajvani és kínai gyártók meglehetősen agresszív árpolitikával nyomulnak és fognak nyomulni a jövőben is. A japánok új táblájába csak két ponton lehet igazán belekötni: az egyik a burkolat említett ropogása, a másik a 32 GB-os háttértár – utóbbi ugyan bővíthető SD kártyával, de az azért nem ugyanaz teljesítmény szempontjából.

Extrák tekintetében közepesen vagyunk eleresztve, a micro HDMI, a kétsávos Wi-Fi és a megszokottnál picivel nagyobb akkumulátor (és ennek következtében nagyobb tömeg) említhető pluszként, de se dokkoló, se stylus nem jár a géphez. Szerencsére utóbbi elhagyása miatt nem támadt olyan elnyomhatatlan hiányérzetünk, mint amilyet korábban már többször is tapasztaltunk. Mindez vélhetően a kijelző pontos érzékelésének tudható be, de lapátkezűek mindenképpen gondban lesznek kiegészítő eszköz nélkül, no és persze mozgó járműben sem könnyíti meg dolgunkat a segédeszköz hiánya. Szerencsére ez orvosolható opcionális eszköz vásárlásával.

Összességében véve a Toshiba Encore tablet nekünk tetszett kisebb hibái ellenére is. Az új Atom platform prímán futtatja mind az operációs rendszert, mind az alkalmazásokat, emellett akkumulátoros üzemideje is biztató, így tartalomfogyasztásra abszolút alkalmas masinát kapunk a kezünkbe. Ára 100 000 jó magyar forint két év garanciával, ami nem mondható elrugaszkodottnak a kategóriájában közvetlen konkurenseihez viszonyítva, bár igazán nagyot akkor durranthatna a vállalat, ha ezért az árért 64 GB-os tárolót adna. Ha bővebben vizsgáljuk a kínálatot, akkor már most erős a konkurencia, gondolva elsősorban az ASUS T100-ra, ami 110 000 forintért kínál jó pár extra funkciót, noha egy számmal nagyobb méretben, ami nem mindenki számára megfelelő már.


Toshiba Encore tablet

Daywalker

A Toshiba Encore táblagépet a Toshiba hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés