Hirdetés

Thermaltake Level 10 GT házkülönlegesség

Külső

Annak idején, 2009-ben mindenkit ámulatba ejtett a Thermaltake Level 10 háza, melyet a BMW kaliforniai formatervező csapatával együttműködve álmodtak meg. A formabontó, főbb komponenseket külön-külön blokkba záró, több mint 20 kilogrammos alumíniumcsoda exkluzivitását 800 dollár körüli ára még tovább emelte, így kevesen engedhették meg maguknak, hogy beállítsanak egyet otthonukba. Most a Thermaltake úgy döntött, a Level 10 érzést elérhetőbbé teszi. Év elején mutatkozott be az új verzió, a Level 10 GT, melyet eddig csak kiállításokon, futólag láttunk, de most eljött az alapos mustra ideje.


Az eredeti Level 10

A hatalmas, fekete, BMW-t ábrázoló doboz több mint tekintélyt parancsoló. Érvényes ez az árra is, ami bár sokat csökkent, még mindig 60 000 forint fölött van, szóval a Level 10 GT-t az elitmodellekhez illik hasonlítani. Ennek megfelelően volt becsomagolva, a dobozból egy szövetzsákba zárt óriás bukkant elő. Itt jött az első meglepetés, ugyanis „csak” 12 kilogrammot nyom üresen, az eredeti Level 10 majd' kétszer ilyen nehéz volt.

Amikor lekerült a lepel az újdonságról, némileg csalódottan álltunk előtte. Persze, mi mást is kaphat az ember, ha az eredeti Level 10-hez mért elvárásai vannak? Ez a ház pedig nem az a ház. A szeparált komponensdobozok és az alumínium a múlté, sokkal hagyományosabb kialakítás és anyagok váltották fel. Azért maradt így is látnivaló bőven! A nagy előd szeparált komponenses formavilágára támaszkodtak, de most egy méretes acéldobozra illesztett – helyenként olcsó hatású – műanyag elemekkel operáltak. Megmaradt az átellenes oldal óriási lapja is, fölötte a hordozáshoz használható füllel. Benne és az előlapon végighúzódó vörös sáv már nem világít. Egyértelmű, hogy a Level 10 GT az extra szellőzésre gyúr, mindenhol rácsok sorakoznak rajta, melyek mögött hatalmas ventilátorokat lehet sejteni.

Szemből nézve jól látszik, hogy a Level 10 GT milyen széles, a négy 5,25 hüvelykes meghajtóhely szinte elvész rajta. Alattuk az egyetlen 3,5 hüvelykes ugyanúgy könnyen kiszerelhető, és rácsos fedele alatt porszűrő van. Alul öt merevlemeznek alakítottak ki helyet, melyek kívülről könnyen elérhetőek. Hátul igazi különlegességgel nem találkoztunk, a vízhűtés kivezetése, a 140 milliméteres ventilátor, a fekete váz, a sok szellőzőnyílás és az alsó tápelhelyezés ma már szinte kötelező a komolyabb házaknál. Szokatlan, de LAN-partira járóknak hasznos apróság a bal felső és jobb alsó sarokban látható kis bújtatófül, amivel a házhoz lehet kötni a perifériák (billentyűzet, egér stb.) vezetékét.

Szintén egyszerű, de nagyszerű ötlet a ház oldalára szerelhető, nagyméretű headseteket is megtartó készség. Kár, hogy kicsit ügyetlenre sikerült a felfogatása, így ha nem terheli a füles, akkor hajlamos minden érintésre leesni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés