Notebokok
Annak idején az MSI X600-as vékony laptopját túlzott Apple másolással vádoltuk. Ráadásul ez a próbálkozás nem is sikerült túl jól, a konkurens Asus UL és Acer Timeline modellekhez képest gyengébben szerepeltek az MSI X-Slim gépei. Minden bizonnyal a főhadiszálláson is észrevették ezt, így az új, X620-as modell már sokkal egyedibb külsőt kapott, amit iF formatervezői díjjal értékeltek. A borítás már nem fényes, hanem matt, felületében finoman texturált szinte mindenhol. Most már került a 15,6 hüvelykes kijelzővel ellátott gépbe optikai meghajtó, és csatlakozók terén is jól felszerelték, van HDMI és eSATA aljzata. Előbbihez kis diszkrét grafikus alrendszer, Radeon HD 5430 csatlakozik, platform terén pedig egyelőre maradtak az Intel CULV-nél. A kétmagos, 1,30 GHz-es Core 2 Duo SU7300 processzorral, 4 GB memóriával, 500 GB-os merevlemezzel, n-es Wi-Fi és Bluetooth adapterrel, nyolccellás akkumulátorral és Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel ellátott modell vételára nagyjából 225 000 forint.
Még egy okos húzása volt mostanában az MSI-nek. A GX740 játékos notebook kapcsán mintha csak a GT740-et ért kritikánkat hallgatták volna meg. Kifogásoltuk, hogy a nagy gamer gépbe túl combos, túl fogyasztós, túl melegedő Core i7 processzort, ugyannakkor nem elég erős GeForce GTS 250M grafikus kártyát tettek. Nos, a GX740-ben már minden a helyén van. Az 1680x1050 pixel felbontású, 17 hüvelykes kijelzőre 800 számolóegységes Radeon HD 5870 küldi a képet, amely 1 GB saját GDDR5 memóriával dolgozik. A processzort pedig Core i5-430M-re cserélték, ami sokkal kevesebbet fogyaszt az i7-nél, de teljesítménye még bőven elég. Ezzel a felállással már a legújabb játékokat is vígan futtathatjuk a kijelző natív felbontásán. A 4 GB memóriával, 500 GB-os, percenkét 7200-at pörgő merevlemezzel, minden lényeges csatlakozóval, jó nagy, kilenccellás akkumulátorral és 64 bites Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel ellátott MSI GX740 vételára nagyjából 360 000 forint. Nem kevés pénz ez, de például a szerencsétlenebben összeválogatott GT740 operációs rendszer nélkül is úgy 70 000 forinttal, a játékban hasonlóan teljesítő, bár komolyabban felszerelt Asus G73Jh pedig közel 150 000 forinttal drágább nála.
Bár a piacra csak hetek múlva érkezik meg az Acer új, vékony notebookos, Timeline X sorozata, már próbálgatunk egyet a tesztlaborunkban, nagyon ígéretes eredményeket produkálva. Minden bizonnyal komoly ellenfelet kap az Asus UL szériája, ami szintén mostanában váltott CULV-ről Core i alapokra. Persze a régi modellekből van még raktáron, szóval azokat most olcsóbban adják úgy 8-12 000 forinttal. Az Asusnál egy fekete UL30A tűnik ígéretesnek. A Core 2 Duo SU7300 processzorral, 4 GB memóriával, Intel grafikus maggal, 1366x768 pixeles, 13,3 hüvelykes kijelzővel, 500 GB-os merevlemezzel, HDMI csatlakozóval, n-es Wi-Fi és Bluetooth adapterrel, jó nagy akkumulátorral és 64 bites Windows 7 Home Premiummal felszerelt modell vételára 188 000 forint. Fillérre ugyanennyibe kerül a 14 hüvelykes UL80A, aminek csak 3 GB memóriája és 320 GB-os merevlemeze van, viszont kapott optikai meghajtót. A 15,6 hüvelykes, optikai meghajtós UL50A az UL30A-val azonos felszereltséggel picivel 200 000 forint alatt vehető meg.
Még ügyesebben csinálja készletürítését az Acer. Náluk a 15,6 hüvelykes Aspire Timeline 5810 kapott utolérhetetlen, 145 990 forintos számot árcédulájára. Azért tudják ilyen olcsón adni, mert „csak” Pentium SU4100 processzora van. Azért idézőjelben csak, mert ez a kis CPU is kétmagos és 1,30 GHz-en ketyeg. Hétköznapi használatban nem érezhető hogy lassabb lenne a Core 2 Duo SU7300-nál. A konfiguráció többi részét 4 GB memória, Intel grafikus mag, 1366x768 pixeles kijelző, 320 GB-os merevlemez, DVD-író, n-es Wi-Fi és Bluetooth adapter, hatcellás akkumulátor és Windows 7 Home Premium operációs rendszer jellemzi. Célszerű az alap egy év garanciát 18 360 forint ellenében még egy, vagy 24 990 forint ellenében még két évvel megtoldani, mert ilyenkor nem csak hosszabb jótállást, hanem ajándék táskát és egeret is kapunk.
Még egy nagyon jó vételt találtunk a Timeline-ok között. Az üzleti TravelMate széria 14 hüvelykes 8471 típusáról van szó. Ez kicsit szögletesebb formatervet kapott, mint a konzumer Aspire gépek, kijelzője pedig matt felületű. Sajnos a HDMI csatlakozót viszont lehagyták róla. Kárpótlásul kiszemelt modellünk 3G modemet kapott és alapból két év garancia vonatkozik rá. A Core 2 Duo SU7300 processzorral, 3 GB memóriával, Intel grafikus maggal, 1366x768 pixeles, matt kijelzővel, 250 GB-os merevlemezzel, Wi-Fi és Bluetooth adapterrel, 3G modemmel, ujjlenyomat-olvasóval, kellemesen nagy akkumulátorral és kétféle Windows operációs rendszerrel (7 Professional és XP Professional) ellátott Acer TravelMate Timeline 8471 vételára 201 729 forint.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!