Hóban a vigasz
Bár a játék egy jól kidolgozott, ötletes és élvezetes gyakorló küldetéssel indít, ezután teljesen elengedi a játékos kezét. Igazi problémamegoldó alkotás ez: sok mindent magunknak kell kitapasztalni, akár több elvesztegetett óra árán is. De ahogy halmozódik a tapasztalat, a helyismeret, úgy válunk mi magunk is egyre dörzsöltebb és hatékonyabb sofőrökké, akik egyre jobban feltalálják magukat a vadonban. Szükség is van erre, hiszen a különböző térképek egyre nehezebb kihívás elé állítanak. Michigan első helyszíne szinte gyerekjáték ahhoz képest, ami később jön. Mocsárvilág, vagy Alaszka havas-jeges hegygerincei, hogy Oroszország sáróceánját már ne is említsem. Elképesztően jó helyszínek, de már-már túlélő ösztönöket igényelnek, hogy valóban boldogulni tudjunk.
Hirdetés
Járműveink (ezekből nagyjából 40 van) már nem csak dísznek vannak. Mindegyik fejleszthető, sőt fejlesztendő jobb gumiabroncsokkal, motorokkal, felfüggesztésekkel és más alkatrészekkel. Ezek abszolút elengedhetetlenek ahhoz, ha esélyt akarunk a haladásra – szó szerint és képletesen értve is. Megfelelő abroncsok nélkül a legerősebb teherautó is csak a kerekeit forgatja a sárban, hosszabb csörlő híján könnyen odakint ragadhatunk, és így tovább. Minél magasabb szintet érünk el a küldetések teljesítésével, annál több fejlesztési lehetőségünk lesz. Ezúttal ráadásul már kozmetikai elemek is vannak, festésekkel, extra fényszórókkal, felnikkel és különféle lökhárítókkal tehetjük személyesebbé járműveinket, amiket minden alkalommal megfelelően fel kell készíteni az aktuális feladatra.
Ehhez természetesen megfelelő fizika és irányítás dukál. Aki játszott a Spintiresszel vagy a MudRunnerrel, az pontosan tudja, mire számíthat. Fantasztikus érzés ezeket a hatalmas gépszörnyeket látni, ahogy küzdenek az elemekkel, ahogy dülöngélnek, rugóznak, kaparják a talajt. A kis felderítő autók könnyűek és fürgék, a nagyobb teherautóknál viszont szinte a kezünkben érezzük a sok száz lóerőt, ahogy küzd az elemekkel. Nagyon lassú játék, sok türelem és kitartás kell hozzá, mert a feladatok legtöbbje időt, tervezést, kis furfangot és kötél idegzetet kíván, de aki egyszer rákattan, az nehezen tudja abbahagyni.
A játék szerencsére grafikailag is fejlődött, méghozzá sokat. A sötét és színtelen MudRunner után a Snowrunner olyan, mint egy lélegzetnyi friss levegő. Gyönyörűek a színek és a bevilágítás, a hangulatot mindhárom régióban dinamikus napszakok és időjárás teszi még erősebbé. A fejlettebb konzolok támogatása is kiforrott, rendes 4K felbontást kapunk stabil képfrissítéssel, így a képminőség simán a legjobbak között van. A fizika, a víz, a hó és a sár szimulációja továbbra is első osztályú, egyszerűen öröm nézni, ahogy a talaj deformálódik a kerekek alatt, ahogy a hatalmas gépek és pótkocsik elmerülnek a sárban, vagy ahogy a folyók vize zubog körülöttük. Ha van valami, amibe bele lehet kötni, az csak a világ relatív élettelensége. Sehol egy ember vagy állat, néhány madáron kívül csak a növényzetben gyönyörködhetünk. A telepeken, gyárakban, szervizközpontokban nem dolgozik senki, így olyan érzés, mintha egy üres világban csak mi mozognánk. Jó lett volna, ha legalább mutatóban látunk embereket mászkálni a nagyobb helyeken, ezt az Euro Truck Simulator 2 például briliánsan megoldotta.
A küldetésrendszer csiszolatlanságai, a néhol nem egyértelmű körülmények és az ebből adódó frusztrációk ellenére a Snowrunner egy hatalmas ugrás a sorozat számára. Sokkal nagyobb, tartalmasabb és változatosabb, mint elődje, és szinte teljesen kihasználja a formulában rejlő lehetőségeket. Gyönyörű tájaival és változatos feladataival több tíz órára leköthet bárkit, aki érdeklődik a brutális teherautók és az élethű szimulációk iránt. Van még lehetőség a fejlődésre, de így is egy nagyszerű élmény, ami számomra biztos, hogy az év végi elszámolásnál is ott lesz a legjobbak között. Le a kalappal – és fel azokkal a hóláncos abroncsokkal!
Pro:
- minden tekintetben nagyobb, szebb és jobb;
- hatalmas bejárható terület, többféle környezettel;
- változatos fő- és mellékküldetések;
- komoly kihívás valódi sikerélménnyel;
- remek grafika és hangok.
Kontra:
- a küldetésrendszer csiszolatlanságai;
- maga a világ elég élettelen.
80
A Snowrunner PC, PS4 és Xbox One platformokra érhető el.
dreampage