Ratchet & Clank teszt (PS4)

A nyerő páros: Ratchet és Clank

Az Insomniac Games megkapta a feladatot a Sony-tól, hogy az animációs film megérkezésére rakjanak össze egy előzményként tálalható történetet, ami nem a 2002-es első Ratchet and Clank bárgyú felújítása, hanem egy teljes értékű újdonságokat felmutató, humoros akció-platformer. A fejlesztők pedig megcsinálták, és egy az alapokhoz visszakanyarodó, kivételesen látványos és hangulatos Lombaxi zúzdát kalapáltak. Ennél profibban nem is ágyazhattak volna meg a filmszínházak vásznain hamarosan pergő animációs filmnek.


[+]

Egy kisrobot csapódik hősünk planétájára, aki értékes információkat tárolt el memóriájában, ugyanis Chairman Drek világuralmi tervének birtokosa, a főgonosz robothadseregének gyárából oldott kereket a megsemmisítés elől. Ratchet barátságosabb névvel ruházza fel XJ-0461-et, sőt még kis sufnijában ki is pofozza Clanket, a hűséges robottársat. A Lombax fajba tartozó kis ezermester mindig is nagy kalandokról álmodott, így útnak indulnak, hogy elejét vegyék a végzetes támadásnak, amit a híres és rettenthetetlen Qwark kapitány, na meg a Galaxis védelmezői ajtaján kopogtatva próbálnak elkezdeni. A csaták tucatnyi bolygón átívelően zajlanak, végül a lenézett apróka duó sikeresen menti meg a világot, a történetet pedig a pökhendi Qwark kapitány sajátságos tolmácsolásában élhetjük át.

A narráció kellemesen humoros, ami az egész játék szinkronmunkájának színvonalával egyenértékű, elvégre neves és ismert Hollywoodi színészek kölcsönözték a karakterek hangjait (előzetesünkben részletesebben is tárgyaltuk a témát). Ezúttal az eredeti Ratchet and Clank történetét kapjuk meg újra, amit alaposan továbbfejlesztettek a PlayStation 2-es feltűnése óta. A pályák felismerhetőek, de rengeteg újdonsággal találkozhatunk, alaposan átdolgoztak mindent, a részletek mellett a látvány is kimagaslik az átlagból, ráadásul a játékmenetbe beleinjektáltak mindent, ami a Ratchet and Clanket jóvá teheti. Turretek mögé pattanhatunk, járműves szakaszokat kapunk, sőt, még légvédelmi lövegek botkormányát markolászva idegen űrhajókra is vadászhatunk.

Hirdetés

A galaxis őrzői

Kezdetben a különböző planéták még kisebb játszótérként szolgálnak lineárisabb kialakítással, viszont előrehaladva egyre jobban kitárulnak előttünk a színes és változatos világok. Eszközparkunkban a legkülönfélébb technológiák jelennek meg, melyek biztosítják az állandó kihívást és szórakozást, nem beszélve arról, hogy az újdonság erejével hatnak. A Jetpack megszerzése után kitágul a világ (persze ez csak azokra a pályákra értendő, ahol használhatjuk) és repkedve járhatjuk be a legeldugottabb platformokat, hiszen mindenféle furcsa helyi lény kívánságát kell teljesítenünk (adott számú agyat kell megtalálnunk), hogy megint csak valamilyen újabb eszközzel biztosíthassuk az előrehaladásunkat.


[+]

Az olyan alapfelszerelések mellett, mint a dobálható Omniwench 8000-es csavarkulcsunk, a lengedezést biztosító Swingshot, Clank helikopteres fejlesztése, a Helipack, a víz alatti közlekedést lehetővé tevő Hydropack, vagy a speckó mágneses csizmánk, bizony még számos finomság lesz a repertoárunkban. Ha előkerül a Grindboots, az izgalom a tetőfokára hág, hiszen sínrendszereken csúszkálhatunk akadályokat kerülgetve, de a Hoverboard is hasonló élményekkel kecsegtet, mivel légdeszkás versenyeken indulhatunk, ahol a reflexek és az ügyesség mindennél fontosabbak lesznek. Ugratókat elcsípve, trükköket bemutatva tudunk extra gyorsításokat kihozni a deszkából.

Becsempésztek egy kis agymunkát is a lövöldözések közé, ráadásul kétféle megvalósításban. Egyes zárakat csak fegyverszerű kiegészítőnkkel, a Trespasserrel tudunk meghackelni. Lézernyalábokat kell a megfelelő pozícióba állítani, hogy megteremtsük az értékes jutalmakhoz vezető továbbjutást (nem kell megijedni, aki nem akarja fárasztani a zselét a fejében az erőfeszítés nélkül átugorhatja). Sokkal szórakoztatóbb viszont mikor Clank felett vehetjük át az irányítást és chipjének fejlesztését követően már variálhatunk a platformokkal. Kis robotokat (Gadgebot Transformer) használva játszhatunk az elektromossággal, hidakat vagy rugós paneleket hozhatunk létre. Sajnálatos, hogy Clank nagyon a háttérbe szorul, ritkán kapjuk meg az irányítását.

A végtelenbe és tovább!

A fegyverek a szokásos vicces, de használható vonalon mozognak. A használattal szintet lépnek és újból fejleszthetőek, így oldották meg a szűkös utánpótlás mellett, hogy rendszeresen váltogassuk őket. Mr. Zurkon még mindig óriási figura, védelmező pozíciója mellett löki a haláli szövegeket, a Groovitronnal mindig érdemes táncra perdíteni az ellenfeleket, a célbefogós Predator Launcher pedig egyszerűen halálos. Újdonságok közül a területre ható, pulzáló Proton Drumot és a zseniálisan működő Pixelisert kell megemlíteni. Az ellenfeleket megkínálva elmosódott pixelmasszákká válnak, legyőzésükkor pedig apró kockákra esnek szét (Adam Sandlerék Pixel mozijában is jó volt működés közben látni, de használni még nagyobb poén). Egy nagyobb csorda Blarg ellen is hatásosak lehetünk, ha leleményesen kombináljuk fegyverarzenálunkat. Gyors váltásokkal, míg táncolnak a dögök Mr. Zurkonnal az oldalunkon alájuk gyújthatunk a Pyrocitorral.


[+]

A játékmenet remekül vegyít akciót, ugrándozós platform részeket, kisebb logikai feladványokat és az elengedhetetlen gyűjtögetős fejlődési rendszert. Ez utóbbi nagyon meghatározó szelete a Ratchet and Clank játékoknak és az újra tervezett első részben is maximálisan jól működik. A csavarokat kipüfölve az ellenfelekből és a különböző tereptárgyakból az útközben feltűnő boltokból vásárolhatunk újabb fegyvereket, míg a Raritanium kristályokat felkutatva a csatasorba állított halálosztók tulajdonságait növelhetjük. A méhkaptár rendszerben saját elképzeléseink szerint tuningolhatjuk a fegyverek erősségre, hatótávolságra, tűzgyorsaságra vonatkozó hatásfokát, alkalmanként különböző bónuszokat oldva fel.


[+]

A fegyverek és a fejleszthetőség a Ratchet and Clank egyik legerősebb pontja, de nem felejtkezhetünk el a rengeteg gyűjtögetnivalóról sem, melyek nem csak a játék élettartamát növelik, de még további fejlesztéseket is jelenthetnek. Beépítettek ugyanis egy gyűjtögetős Holocard rendszert a programba. A pályákon kártyákat vághatunk zsebre (az egyformákat még be is cserélhetjük) melyekből, ha megtaláltuk a hármas csoportok mindegyikét, akkor további erősítések tulajdonosai lehetünk. Természetesen az arany csavarok sem maradtak ki a játékból, ezek megszerzése sokszor már komoly kutatómunkát igényel, viszont adott számút begyűjtve érdekes dolgok válnak elérhetővé az Extra menüpont alatt. Gondolom sejtitek, hogy nem a koncepciórajzokra gondolok, elvégre a különböző csalások (végtelen lőszer, sérthetetlenség) vagy a látványt befolyásoló különleges effektek, maszkok és festések (1970-es oldschool szűrőt is kapcsolhatunk) több élménnyel szolgálnak.

Robotizált galaktikus kaland

Tapasztalt vén rókák számára kicsit érződhet a régies egyszerűség, feltűnhetnek az ismétlődő, átszínezett pályaelemek, viszont legalább töltési időkkel nem fárasztanak, pár másodperc alatt oszthatjuk az áldást. Számos változatos és látványos bolygót járhatunk be, mindezt úgy, hogy a legkevésbé sem fogunk idegbajt kapni a kamerakezelés vagy az idióta irányíthatóság miatt (még a Hoverboardozásra vagy a Warbotsok repülővel való felkapkodására is rögtön rá fog állni a kezünk), mindenre odafigyeltek az Insomniac Gamesnél.


[+]

Ratchet and Clank legújabb kalandja sokak számára ismerős lehet, de ezt úgy oldották meg a fejlesztők, hogy egy percig sem elégedetlenkedhetünk (maximum a 30 fps miatt). Egy igazi best of élménygyűjtemény részesei lehetnek a kalandba belevágók, ami egyfelől egy kisebb negatívumként is jelentkezett az értékítéletemet meghozó bionikus rendszeremben. Annyi mindent zsúfoltak bele, hogy egyes dolgok teljesen értelmetlennek tűnnek. Míg a fejtörőkből és a jópofa rövidke clankes ügyességi szekvenciákból keveset kapunk, addig például az alig használt vizet mozgató Hydrodisplacert izzadságszagú erőltetésnek éreztem.

Az új Ratchet and Clank tökéletesen betölti a szerepét. Története illeszkedik a hónap végén moziba kerülő film cselekményéhez, ezzel tökéletesen kiegészítve egymást, egy szuper látványos, továbbgondolt felújítása az eredeti első résznek és kellően tartalmas a nyomott árához viszonyítva. Lehet, hogy nem tartalmaz többjátékos lehetőséget, de a rengeteg gyűjtögetnivaló révén alapból többszöri végigjátszás van benne és az első stáblista után a Challenge Mode is tárt karokkal várja a játékosokat, ami újabb kihívásokkal, továbbfejleszthető fegyverekkel kényezteti a Lombax lelkű gamereket. 2016 egyik legjobb családbarát szórakozása a Ratchet and Clank, amit egy mozizással lehet megkoronázni a hónap végén.

A Ratchet & Clank április 20-án jelent meg PlayStation 4-re, míg a mozikban április 28-ától lesz látható a Ratchet és Clank: A galaxis védelmezői.

Pro:

  • Az egyik legjobb akció-platformer;
  • tartalmas, többszöri újrajátszhatósággal;
  • új fegyverek, Holocard rendszer;
  • lövöldözős részek, járműves szakaszok, fejtörők;
  • a sorozat legjobb jellemzői egybegyúrva…

Kontra:

  • …ami egyes elemeket súlytalanná tesz.

89

Rage23

Előzmények