Hirdetés
Rainbow Six: Vegas 2
Rainbow Six Vegas 2
Logan újabb kommandírozásait biztosra veszem, hogy sokan várták, mert az első rész befejezetlenül maradt, ám sokkal sikeresebb Rainbow Six sorozattá nőtte ki magát -s az én szememben is. Először használta fel Tom Clancy játéka még 2006-ban az UE 3.0 Engine-t. Fórumokon tapasztalva, több gamer panaszkodott a "to be continued" feliratra, amire majdnem két év múlva kaptuk meg a választ. Bár annyira nem is nevezhető a Vegas második része az első rész folytatásának, hiszen ezek a történeti szálak nem is annyira kapcsolódnak az első részhez. Ezúttal az új részben már nem Logant írányíthatjuk, hanem egy kedvünk szerint formálható karaktert. Sőt, a nemét is meghatározhatjuk! Az új főhős neve: Bishop.
A Rainbow Six Vegas második bevetéstörténetében össze-vissza ugrálunk az idősíkon -no senki se gondoljon a szlájderekre- e játék történetében. Küldetésünk során a cselekményszálak persze lassan összefutnak majd a legendás első résszel, de csak részben (!), amely -remélhetőleg- majd a harmadik részben fognak tisztázódni, mint a trilógia befejezéseként. A történetet ezzel le is zárnám. Sajnos nem a játék erőssége.
Három nehézségi szint választható már, valamint a grafikai beállítások sokkal részletesebbek, skálázhatóbbak lettek. Látványban és hangulatban azonban nem éri el a méltó elődöt véleményem szerint, bár a cooperative lehetőség tudja fokozni eléggé. Ennek ellenére mindenképpen hangulatosnak mondható, csak az első rész hangulati szintjét nem ütötte meg számomra. Bishop kinézetét, mint már fenntebb említettem, kedvünk szerint generálhatjuk. Most senki se gondoljon Neverwinter Nights-ok vagy Mass Effect szintű karaktergenerálásokra, mert már ebből a játékból komolyan mondom/írom, már csak a párbeszédek, a döntéshozatalok hiányoztak. Karakterünknek ezúttal választhatunk nemet is, bőrszínt és egyéb nem klasszikus "erpégés" kiegészítőket, mint pl. napszeműveget vagy baseballsapkát és ruha skineket. Utóbbiak nagyon űberre sikerültek, főleg napszeműveggel domborítani... Küldetés alatt társainkkal együtt kapunk tapasztalati pontokat is, így elérjük az előbb említett dolgokat és tárgyakat.
Az új főhősünk már tud rohanni, ezt úgy képzeljétek el, mint pl. a Call of Duty 4-ben, hasonló testmozgással érzékeltettve azt. Fegyverek terén maradt a régi, tehát az ellenőrzőpontok közelében elhelyezkedő supportládákban bármikor cserélhetjük azt és kiegészítőit, valamint irreálisan sok repeszgránátot vehetünk magunkhoz, számszerint 10 (nehézségi szinttől is függ). Rambó megint csak csodálkozna emiatt.
A történet előre haladtával több fegyvertípust is használhatunk. Két fegyvert használhatunk egyszerre. Célszerű az egyiknek mesterlövészpuskának, a másiknak pedig roham illetve kommandós vagy assault fegyvernek lennie. A kampány hosszúsága elődjéhez méltóan szintén átlagos lett. A kezdeti, első küldetés kimondottan hangulatos, amely valahol a spanyol-francia határon húzódó hegyvonulatokban kezdődik.
Társaink parancskiosztása is kibővült az új felhozatalban. kedvünk szerint kiválaszthatjuk vagy váltogathatjuk, hogy éppen milyen gránátfélét dobjanak bevetés közbe a két segítőnk. Fedezékrendszer maradt a régi, a kötélen való mászásokkal együtt. Akcióinkat szintén, ismételten megtervezhetjük, erről már írtam a Vegas első részénél.
Összességében egy viszonylag méltó folytatása lett az előző Vegas résznek, bár grafikai téren szinte semmit sem változott és semmi újat sem hozott -ezért is lett ilyen rövíd terjedelmű ez a játékajánlóm, mert már nincs miről beszéljek-, maradt a régi 2006-os, 2007-es szinten. Rainbow Six veteránoknak kötelező rész, pláne azoknak, akik végigjátszották a legendás első részt!
Értékelés | |
8.5 | Játékmenet: Továbbra is hozza az első részben megszokott kommandós hangulatot, bár egy fokkal gyengébb. A küldetések továbbra is változatosak. |
9.5 | Hangulat: Megfelelő, ha a cooperative lehetőséggel élünk, akkor szinte tökéletesnek mondható |
8 |
Grafika: Szinte semmit sem változott a látványosság terén, de legalább jól optimalizált Ubisoft projekt. |
7.5 |
Hangok: Kissé tompa hangok fedezhetőek fel még mindig, de zenében maradandót hoztak ki. |
8.8 |
Összességében: Szintén egy jól felépített kommandós játékról van szó, amelyben nagy szerepet játszik továbbra is a hangulat, az adrenalin és a pörgős játékmenet. Rainbow Six fanoknak kötelező! |