Hirdetés

Tesztpadon az új, Ambilight-os Philips The One tévé

A Google TV rendszerre épülő, 65 hüvelykes, idei kiadású The One televízió járt nálunk.

Vezérlés, extrák

Okostévé

A Philips 2023-ban is kitart a mástól licencelt, konkrétan a Google által fejlesztett smart platform mellett. így ez a The One televízió is a Google TV (Android 12) rendszerre épül, amelynek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Utóbbiak közé tartozik, hogy olykor hajlamos iszonyatosan belassulni, viszont szerencsére már legalább fagyásokat, összeomlásokat nem produkál.

Hirdetés

[+]

A grafikus kezelőfelület ugyan látványos a nagyméretű ikonok miatt, azonban áttekinthetlen, sokat kell scrollozni, lapozgatni, míg az ember megtalálja, amit szeretne, azaz nehézkesen használható. Emellett előfordulnak furcsa anomáliák is, hiszen például a YouTube használata közben nem érhetőek el a képbeállítások, ami nonszensz. Magyarul tud, de ez már gyakorlatilag az összes mai smart rendszerről elmondható.


[+]

A távvezérlő teljesen rendben van, hiszen a funkciógombokat nem spórolták le róla, fogása pedig kényelmes. A tévé képes együtt tud működni Bluetooth-on vagy USB-n keresztül csatlakoztatott vezérlőeszközökkel, valamint egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével mobillal is kiváltható a távirányító. Papíron működik a hangalapú vezérlés és keresés is a Google Assistant révén, azonban ez a funkció tesztünk során nem működött.

[+]

A rendszer kétségkívül rendelkezik egy nagy előnnyel is, ez pedig a hatalmas alkalmazáskínálat: közel 10 000 letölthető, telepíthető app közül választhat a felhasználó. Ezek között helyet kaptak a gasztronómiával, utazással, tudománnyal, oktatással, szórakozással, szórakoztatással, fitnesszel, hírekkel és sportal kapcsolatos darabok is. Természetesen a manapság igen népszerű online streaming appok sem hiányoznak, és ez utóbbiak között a fontosak (Netflix, Amazon Prime Video, HBO, YouTube) mindegyike megtalálható. Akad rengeteg játék is, azonban a jobb 3D grafikájúakról a nem túl erős hardver (MediaTek MT5896 SoC: 4 db ARM Cortex-A57 mag, 3 GB RAM, Mali-G57 GPU) miatt le kell mondani sajnos. Tény, hogy ez az egyik legjobbnak számító, MediaTek Pentonic 1000 platform, de ettől még gyengének gyenge.

[+]

A készülék rendelkezik gyárilag előre telepített médialejátszó alkalmazással, ami egy nem túl szép, alapszintű szoftver, viszont ha valaki ennél többre vágyik, akkor az az alkalmazásboltból egyszerűen beszerezhet valamilyen nagyobb tudású darabot. Az audiotartalmak közül a WMA, WAV, FLAC és MP3 szabványok megszólaltatása biztosított. A fájlokba metaadatként kódolt dalszövegeket nem képes a képernyőre varázsolni, ám az ID3 tagek kezelése hibátlanul működik. Képek esetén a JPG, PNG, BMP, GIF és animgif formátumok kezelése jöhet szóba, diavetítés elindítható, aláfestő zenével is fűszerezhető, viszont a fotókkal kapcsolatos részletes információkat tartalmazó EXIF adatok kezelése nem megoldott.

[+]

A videós tesztcsomagunkkal végzett vizsgálatok során arra jutottunk, hogy a DivX, XviD, Webm és 10 bites anyagok lejátszásáról le kell mondani, valamint néhány HDR állománynál nem boldogult a hanggal. A surround formátumok közül csak a Dolby TrueHD és Dolby Atmos fájlok okoztak problémát a szoftvernek. A külső feliratokat hiba nélkül megjeleníti, az ékezetes betűkkel sincs baja, és mivel a karakterek körül vékony keret jelenik meg, így a szöveg mindig jól olvasható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés