Hirdetés

Ilyenek lesznek az idei Philips tévék!

A nemzetközi bemutatón próbáltuk ki az új termékeket, néztük meg az újdonságokat, és az is kiderült, hogy milyen irányba halad a vállalat.

OLED

A rendezvényen feketén-fehéren kiderült, hogy továbbra is leginkább az OLED képalkotási technológiát favorizálja a vállalat, ugyanis az általuk legjobbnak nevezett modelljeik erre az eljárásra épülnek. A pletykákkal ellentétben viszont idén még nem lesz QD-OLED panelre épülő készülékük, azaz maradnak az LG Displaytől vásárolt WOLED kijelzőknél.

Továbbra is az OLED technológiára épülnek a csúcsmodellek
Továbbra is az OLED technológiára épülnek a csúcsmodellek [+]

A csúcsot 2023-ban az OLED+ 908 nevű televízió képviseli, ami megkapta a korábban említett új képfeldolgozó chipet, illetve a legújabb META OLED panelt. Ebben az extrát egy úgynevezett mikrolencsés réteg jelenti, amely milliárdnyi (a 77"-es modellek esetében 42,4 milliárd darab) speciális kialakítású lencsét tartalmaz.


[+]

Ez a komponens elméletileg képes a fényerő növelésére optikai úton, azaz nem szükséges hozzá több energia, és így értelemszerűen extra hőtermeléstől sem kell tartani. Ennek köszönhetően a csúcs Philips OLED készülék fényereje eléri a 2100 cd/m² értéket, ami a nagy dinamikatartományú videók, filmek és játékok során lehet hasznos, hiszen ennek köszönhetően látványosabb a HDR effektus. Szemre egyébként tényleg nagyon meggyőzőnek tűnt a végeredmény, reméljük, hogy kapunk hamar egy tesztpéldányt. A modell egy, a Bowers & Wilkins által fejlesztett és gyártott, 3.1 csatornás, 80 wattos integrált soundbarral bír. Sikerült kipróbálni, és tényleg remek megszólalást produkál, abszolút ott van e téren is az élvonalban.

Többféle méret közül lehet választani
Többféle méret közül lehet választani [+]

Érkezik egy kisebb tudású modell is, az OLED 808 személyében. Ez is az új generációs P5 AI chipet használja, viszont panelje hagyományos struktúrájú OLED-EX, aminek maximális fényereje lényegesen kisebb az előző modellénél. Az Ambilight támogatás természetesen innen sem hiányzik, ám integrált soundbar helyett rejtett hangszórókat tartalmaz, teljesítménye pedig alacsonyabb. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a Philips is beemeli a kis OLED televíziókat kínálatába, hiszen elérhetővé válnak a 42 hüvelykes OLED 808 modellek is 2023-tól. Az OLED 808-at is sikerült kipróbálni működés közben, és a várakozásoknak megfelelően ennek is teljesen rendben van a képe. A HDR tényleg kevésbé látványos, annyira nem nyújt meghökkentő élményt, de ezzel azért jó eséllyel együtt lehet élni. A színek itt is szépek, élénkek, ragyogóak, és a mozgásmegjelenítés is rendben volt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés