Képminőség 2.
Most, hogy már bemutattuk az optika erényeit, ideje sort keríteni a képalkotó algoritmusra és az érzékelőre.
A megfelelő képminőség elérésének érdekében a Panasonic mérnökei az ebben a kategóriában átlagosnak nevezhető 1/2.3"-nál nagyobb szenzort tettek az LX3-ba, de nem növelték felbontását az egekbe, hanem beérték (a szerintünk már amúgy sem kevés) tíz megapixellel. A megfelelő jelfeldolgozásért pedig az új Venus Engine IV felel.
Szerencsére azt is belátták végre, hogy az irgalmatlanul magas zajszűrés nem mindig a legjobb megoldás, ha a képminőséget szeretnénk növelni, így módosítottak a jelfeldolgozó algoritmuson. Az LX3 esetében -2 és +2 határértékek között módosíthatjuk a szűrés mértékét. Íme a különbségek:
Szerintünk pont a két véglet közötti "nullás szint" nyújtja a legjobb kompromisszumot a szűrés és a részletek megtartása között. Ha témánk kevésbé részletgazdag, hanem inkább durvább, nagyobb textúrákat tartalmaz, érdemesebb az erősebb zajszűrést választani.
Amint látszik, ISO 400-ig bezárólag szinte tökéletes minőséget kapunk. ISO 800 mellett kezd el megjelenni láthatóan a zaj, de ha nincs szükségünk a legfinomabb részletekre, akkor akár ISO 1600 is használható marad.
A legmagasabb érzékenységi szint az ISO 3200, s fenti képet elrettentésképpen szerettük volna megosztani olvasóinkkal. Még az APS-C méretű érzékelővel szerelt dSLR gépeknél sem érdemes erőltetni ezt a magas értéket, hát még egy digikompaktnál.
Az LX3 fénymérése példás, még sokkal komolyabb gépeket is lazán legyőz ilyen téren. Automatikus fehéregyensúlya azonban inkább csak közepes, főleg neonfénynél tér el a vöröses/sárgás színvilág felé. Szerencsére van gyógyír erre is: vagy nyersben kell fotózni, vagy használni kell a készülék nyújtotta fehéregyensúly finomhangolást.
Még egy apróságot vettünk észre: homogén felületeknél, ha kissé alulexponált a felvétel, vagy alacsony kontrasztú a téma, akkor apró "maszatolást" lehet látni. Ha azonban megfelelő minden beállítás, akkor nem találkozni ilyen jelenséggel.
Hoppá: cikkünk elkészülte után értesültünk arról a kis simlizésről, amit egyes RAW konvertáló programok maguktól elkövetnek. A Panasonic LX3 saját JPEG képeit eleve javítja, így azokból nem lehet következtetni, gondoltuk hát, megnézzük közelebbről a nyers fájljait, s mi magunk csinálunk belőlük JPEG-et, hogy kiderüljön, mennyire torzít az optika 24 mm-en.
Mit sem sejtve, az Adobe DNG konvertálóval fogtunk hozzá a művelethez. Először DNG kiterjesztésű, "digitális negatívot" készítettünk, amely már emészthető volt képfeldolgozó programunknak is. Ezt megnyitva, a JPEG-hez hasonló, szépen korrigált képet kaptunk, azaz nem nagyon láttunk hordó torzítást. És ez volt a becsapó, nem gondoltunk semmi turpisságra.
Miután egyik fórumtársunk rávilágított a gondokra, más, "független" feldolgozó szoftver után kellett néznünk - szerencsére jó tippet kaptunk: használjuk a RawTherapee-t. Nos, ezzel megnyitva a Panasonic rw2 fájljait, mindjárt más kép fogadott:
ACR konverzió
RawTherapee konverzió
Ennek fényében némileg módosítani kényszerülünk az optikáról alkotott véleményünkön. Ugyan minden más igaznak tűnik, amit írtunk róla, az erős torzítás a lencse nagylátós végén természetesen lerontja az összképet.
Nem kell kétségbe esni, a készülék ennek ellenére valóban fantasztikus; ha más gyártók masináit szemügyre vesszük, ott sem találkozunk feltétlenül jobb eredménnyel ilyen nagylátó tartományban. Ennek fényében módosul az összefoglalónk is:
Összefoglalva: A nagylátó végén jelentősen hordózó, fényerős optika, zajmentes kép ISO 400-ig bezárólag, nagyon jól használható ISO 800, és moderált zajszint még ISO 1600 mellett is. A készülék fénymérése példás, fehéregyensúlya közepes. Utóbbit RAW-ban történő fotózással, vagy a WB finomhangolással ki lehet javítani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
