Amit a manóinkról tudni kell...
Hiába vagyunk viszonylag nagy hatalommal rendelkező urak, egyedül nem sokra mennénk a hősök ellen vívott csatákban. Ezért legfontosabb segítőtársaink a legyőzött ellenfelek lelkeinek segítségével megidézett manók lesznek, akik elvégzik helyettünk a munka oroszlánrészét. Amikor elkezdjük a játékot, tornyunk teljesen ki van fosztva és egyedül a barna manók fészke található meg az alagsorban. Hű szolgánk, Gnarl, a manók tejhatalmú vezetője, röviden ismerteti teendőinket, majd felhívja figyelmünket, hogy nincs értelme feláldozni saját életünket, amikor vannak mások, akik szívesen megteszik ezt helyettünk. Ám emellett az sem célszerű, ha tömegével küldjük őket a halálba, hiszen nélkülük nem sokra mennénk.
Összesen négy, különféle képességekkel és külsővel rendelkező manócsoport szolgálhat bennünket. Fontos tudnunk, hogy amennyiben mi küldjük őket egy ellenfélre, akkor addig küzdenek, amíg meg nem halnak, nem vonulnak vissza. A barnák főleg harcban jeleskednek, viszonylag sok ütést túlélnek, valamint minden létező kacatot magukra képesek venni, hogy így növeljék túlélési képességeiket. A zöldek már nem ilyen szívósak, ám ha képesek az ellenfél hátára felugrani, akkor sokkal jobban tudják azokat sebezni, mint a barnák (Főleg nagy és erős ellenfeleknél érdemes őket alkalmazni). Immúnisak a különféle mérgekre, így az ezt használó növények és ellenfelek nem tudnak nekik ártani (Ahol ilyen zöld ködöt látunk, ott csak az ő segítségükkel tudunk átjutni, felszívják előlünk a mérgező párát).
A pirosak közelharcban szinte semeddig nem képesek túlélni, viszont immúnisak a tűzre és távolról tűzlabdákat tudnak hajigálni az ellenfelekre. A pályákon sok helyen van égő akadály, melyeken csak a piros manók segítségével juthatunk át. Csatákban érdemes távol tartani a közelharcosoktól és a Q billentyűvel felküldeni őket egy magaslatra, ahonnan támogatást tudnak nyújtani a többieknek. Végül a kékek szintén gyengék harcban, viszont három olyan képességük van, ami miatt nélkülözhetetlenek: egyedül ők nem fulladnak meg a vízben, mágikus támadásuk által csak ők tudják megsebezni a túlvilági ellenfeleket, végül pedig képesek feltámasztani a harcban elhullott társaikat is.
A pályákon találhatunk különféle objektumokat, melyeket csak manóink segítségével tudunk működtetni vagy hazaszállítani a toronyba. Az ajtókat és hidakat működtető kerekek forgatásához legalább négy, de van, hogy 12 manó együttes erejére van szükség. Persze mondanom sem kell, hogy sok szívatós rész van az ilyen helyeken, általában úgy állnak lesben az ellenfelek, hogy szabad prédát jelentsenek számukra a manóink, miközben a kereket forgatják. De ha pár áldozat árán átjut fő csapatunk is, onnantól nincs kegyelem számukra...
Az objektumokat jelző ikonokon többnyire egy számot láthatunk, ez azt jelzi, hogy hány manóra van szükségünk annak elmozdításához/működtetéséhez. Ennél néha lehet több is, így gyorsabban képesek vinni az adott tárgyat manóink, de ha csak egy is hiányzik a minimumhoz, nem tudnak mozdulni vele. Akadnak robbanó bombák és egyéb objektumok, melyek stratégiai szempontból előnyt jelentenek a későbbi pályákon. Ezek használata úgy történik, hogy SHIFT-tel kijelöljük, bal gombbal elküldünk érte egy manót, majd a SHIFT-et nyomva tartva az egér mozgatásával oda vitetjük azt, ahová szeretnénk. Érdemes sietni, hiszen általában pár másodperc múlva felrobbannak, ezt egy elfogyó csík jelzi számunkra. Ha kellő helyen van, engedjük el a SHIFT-et, ekkor manónk eldobja és visszatér hozzánk - hacsak bele nem hal a robbanásba...
Manóink felszerelését érdemes menet közben fejlesztenünk. Általában az ellenfelek legyőzésekor tőlük szerzett cuccokat magukra kapkodják, de sok helyen találunk elpusztítható objektumokat (vázák, hordók, ládák, stb.), melyekben nem csak pénzt és italokat, de manóink számára is jobb felszerelést találhatnak. Amennyiben az Overlord élet- és varázsereje lecsökken, akkor a pályákon található Blood Pit és Mana Pit nevű kutakban feláldozhatunk pár manót, hogy visszanyerjük energiánkat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!