Bevezető, külső

A kezdetben – úgy 2009 elején – még elég vérszegény volt az új Micro Four Thirds, avagy m4/3 rendszer objektívfelhozatala. Persze a fényképezőgépekhez sorba jöttek a gyenge fényerejű, olcsó műanyag kitobjektívek (meglepően jó képminőséggel), s ezekkel általában a kezdők igényeit le is lehetett fedni, de azok, akik tovább szerettek volna lépni, illetve a profik, akik böszme nagy dSLR rendszereik mellé vették a kis csinos gépeket, bizony hiába sóhajtoztak. Aztán felcsillant a remény sugara, s sorban jelentek meg a fényerős, fix gyújtótávolságú lencserendszerek, mint például a Panasonic 20 mm F1.7, az Olympus 12 mm F2, vagy a 45 mm F1.8.

Ezek a kis gyöngyszemek (a felsoroltak közül főleg az Oly 12 mm-es ékköve) ráadásul nem csak jó képminőségükkel és nagy rekeszértékeikkel varázsolták el a fotóst, hanem tetszetős, birtoklási vágyat keltő külsejükkel egyaránt (no, igen – leginkább a technokrata fotóbolondok gondolkoznak így). Aki kicsit is komolyan veszi ezt a rendszert, már rég begyűjtötte az említett szentháromságot. 12 mm F2, 20 mm F1.7, 45 mm F1.8, s végül 75 mm F1.8 – ezzel az álomsorral nagyjából bármint le lehet fotózni (most tekintsünk el a speciális igényektől, ahová mondjuk tilt/shift optika szükséges), és még sérvet sem kapunk, ha az összes optikát magunknál akarjuk tartani. A m4/3 zsenialitása pont ebben rejlik.

Annak idején, amikor az Olympus 45 mm F1.8 optikáját teszteltük, el voltunk ájulva, mekkora a frontlencséje a kis stampedlinek. Nos, akkor mit szóljunk a 75 mm F1.8 láttán?!

Bár itt már stampedliről szó sem lehet, meglepően kompakt lett az újonc. A 75 millis pont marokba illik; felépítése elsőrangú, súlya – annak ellenére, hogy fémből készült – igen visszafogott (a tesztben szereplő Panasonic DMC-GX1-gyel is szépen egyensúlyozható). A távolságjelző skálát ne keressük, a vajpuhán járó fókuszgyűrű sem mechanikus („Focus by Wire”). A bajonett természetesen fémből készült, az optika teljesen zárt, a hátsó lencsetagnál sem jut be levegő a belsejébe. Az élességállítás belső rendszerű, az objektív hossza nem változik, a frontlencse nem mozog, nem forog (cirk. polárszűrő gond nélkül használható). A legrövidebb tárgytávolság 84 centiméter, tehát közgyűrűk nélkül makrózni nem fogunk ezzel az obival.

Az 58 milliméteres menethez szerencsére még viszonylag olcsón lehet szűrőket kapni, legalább ezen a téren spórolhatunk kicsit. Az Olympus M.Zuiko 75 mm F1.8 optika fókuszmotorja a gyártó legújabb MSC rendszerére épül, így videofelvételekhez is nagyszerűen használható (halk és gyors). Az élességállító motor valamivel hangosabb, mint a 45 mm F1.8-é, sebessége – valószínűleg a nagyobb lencsetagok miatt – pedig némileg elmarad az említettétől.

Összesen kilenc lekerekített formájú íriszlamella gondoskodik a kellemes háttérelmosásról (bokeh – lásd később), a színi hibákat és geometriai torzításokat pedig 3 ED és 2 HR lencsetag szűri igen jó hatékonysággal. 16 fokos látószögével a 35 mm-es rendszerre fordítva egy 150 mm-es objektív hatását kelti az M.Zuiko.

Olympus M.Zuiko 75 mm F1.8-hoz külön vásárolható meg a viszonylag nagyméretű napellenző, amit egy rögzítő csavarral lehet az objektív elejéhez erősíteni (tehát nem bajonett-rendszerű). A rögzítő csavar hornya az optika tubusán látható kék csík fölött található. Szerintünk egy ilyen drága lencserendszerhez eleve mellékelni kellene a kiegészítőket (kis tatyó és az említett napellenző); a 75 mm-es obi csak a két végére rakható védősapkákkal és egy leírással érkezik. Az objektív tesztje előtt még álljon itt pár fotó róla:

Mit tud az Olympus 75 mm-ese?

Az Olympus M.Zuiko ED 75 mm F1.8 MSC-t a Panasonic DMC-GX1 m4/3 fényképezőgéppel teszteltük. A tesztképek elkészítése során kizárólag RAW állományba fotóztunk, melyek előhívásához az Adobe Photoshop CS5 próbaverzióját (v12.0.4) használtuk az ACR 6.7.0.339-es verziójával, valamint a Raw Therapee 4.0.9.50 64-bites kiadását. Első körben a színi hibák jelentkezésére voltunk kíváncsiak:

Mesterséges környezetben, a legradikálisabb helyzet elé állítottuk az Olympus optikáját, ahol kiderült, hogy egészen F4-ig jól látható színi hibák produkálhatók. Majd a későbbikben látni fogjuk, hogy a valós használat közben ez a jelenség nem lesz ilyen nyilvánvalóan jelen, de kis rosszakarattal bizony, előidézhető a kontrasztosabb témáknál.

A becsillanások jól kordában vannak tartva, s bár ezeket is csak nagyon extrém körülmények közt lehet előcsalogatni, de azért jelen vannak oldal-ellenfényes fotózáskor (napellenző nélkül nézve). Persze, itt is olyan helyzet elé állítottuk az objektívet, ami ritkán fordul elő fotózáskor. Való világból merített példánk a képmintáknál lesz majd látható.

A geometriai torzítás ellenőrzéséhez a Photoshopon kívül a Raw Therapee-t is igénybe vettük, mivel az Adobe szoftvere mindig korrigál valamelyest. A fenti animáción azonban látszik, hogy jelen esetben igen alacsony az eltérés a korrigált és a nyers között; a 75 milliméteres Olympus minimális párnatorzítással rendelkezik.

Szinte mindegyik fényerős optikánál mérhető, látható némi vignettálás, avagy peremsötétedés. Ez nincs másképp az Olympus M.Zuiko esetében sem, ahol egészen F2.8-ig (bezárólag) észrevehető a szerencsére könnyen javítható sötétedés a kép sarkai irányában. F4-en és ettől szűkebb rekeszen viszont nem találkoztunk a jelenséggel.

Mit tud az Olympus 75 mm-ese? Folytatás

Az Olympus újdonságának felbontóképességére is kíváncsiak voltunk. Igaz, a hétköznapi fotózáskor már fényt derítettünk arra, hogy már legtágabb rekesznyíláson is félelmetesen jó és éles a képe a lencserendszernek, de azért mesterséges körülmények közt is megnéztük, hogyan állunk. Ennél a lépésnél szokásos tesztábránkat vettük lencsevégre F1.8 és F22 között.

A fényképek közepe látható fenti ábrákon. Az M.Zuiko még a papír rostjait is kirajzolta – a legjobb képminőség F2 és F11 között látható. Az F1.8 értéken készült fotón olyan csekély mértékben marad el a részletgazdagság a némileg lerekeszelt többihez képest, hogy az szabad szemmel szinte nem is vehető észre. F11 fölött pedig a m4/3 rendszer adottságaiból eredendően a diffrakció fékezi le az optikát.

A képsarkokban már kicsit más a helyzet: itt egyértelműen látszik, hogy F2.8 fölött, F4-en lesz optimális a minőség, ami itt is F11-ig (bezárólag) remekel. Végül a beígért képminták, melyeken az M.Zuiko ED 75 mm F1.8 MSC való világbéli teljesítménye látható.

Értékelés

Amint azt már cikkünk bevezetőjében említettük, a „Csodálatos Négyes” az Olympus M.Zuiko Digital ED 75 mm F1.8 MSC-vel lett teljes, szerintünk most érett be igazán a m4/3 rendszer. A 75-ös szép háttérelmosásával (bokeh) nagyon jól alkalmazható portrékhoz, bár az ekvivalens 150 mm-es gyújtótávolságával néha már picit túl hosszúnak éreztük. Felbontóképessége fenomenális, ilyen éles, részletgazdag képet rajzoló optikával nem sűrűn találkozni. Hiányoltuk róla a távolságmérő skálát és jó lett volna a 12/2-eshez hasonló mechanikus/elektronikus élességállítás, de úgy tűnik, nem lehet mindent egyben, egyszerre megkapni – így a napellenzőt sem, amit külön kell megvásárolni. Az AF sebessége gyors, de valamivel elmarad a 45 mm F1.8 sebessége mögött. Az élességállító motor kicsit hangosabbnak is tűnt, mint a 45-ösé, de filmfelvételkor még nem zavaró.

Az objektív 290 000 forintos árával nem nevezhető épp olcsónak, de ha figyelembe vesszük, hogy az Olympus Mintaboltban 3 év garanciával adják, és gyakran élhetünk különféle kedvezményekkel, egyáltalán nem rossz vétel, sőt! A konkurencia hasonszőrű termékei gyakran jóval drágábbak. Abszolút ajánlott a kis optika!

Olympus M.Zuiko 75 mm ED F1.8 MSC objektív

MLaca

Az Olympus M.Zuiko ED 75 mm F1.8 MSC objektívet az Olympus Hungary Kft.-től kaptuk tesztelésre.