A legkisebb Super: GeForce RTX 4070 Super videokártya ASUS Dual kivitelben

A januárban bejelentett „Supertrió” legkisebb tagja járt nálunk, ezúttal tuning nélküli, olcsóbb változatban.

Bevezetés, versenytársak, tesztalanyunk

Január végén teszteltük az NVIDIA CES-en bejelentett, Super utótagot viselő frissített GPU-hármasának középső tagját, a GeForce RTX 4070 Ti Supert, most pedig megérkezett a legkisebb modell, a GeForce RTX 4070 Super is. Ráadásul a korábban tesztelt Ti változattal ellentétben most egy jóval kedvezőbb árú modellt kaptunk, ugyanis az ASUS olcsóbb, vagy legalábbis nem a csúcskategória tagjának szánt ROG Strix családjába tartozik, hanem a Dual szériába. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 275-280 000 forintért szerezhető be, ami – bár az NVIDIA célja, hogy a 4070 Super a 4070 árszintjén jelenjen meg – azért még mindig egy jó 10%-os többletet jelent az elődmodellhez képest.

A korábbi, illetve az új, Super változatok közötti eltéréseket a Ti Super tesztjében már ismertettük, így itt csak annyit ismételnénk meg, hogy az RTX 4070 Supernél az előrelépést a jóval nagyobb számítási kapacitás jelenti (5888 helyett 7168 CUDA mag, amivel nagyon közel kerültünk a 7680 magos 4070 Ti-hez), a memória területén azonban nem történt változás. A kérdés tehát az, hogy ez a körülbelül 20%-os „magtöbblet” mit hoz a konyhára!

Hirdetés

Versenytársak

Alábbi táblázatunkban a 4070 Super közeli vetélytársai láthatók. Ezek közül házon belül a még piacon lévő RTX 4070 és 4070 Ti az érdekes, míg az AMD irányából az eredeti RTX 4070-nel erőben egyező, de mára már jóval olcsóbbá vált Radeon RX 7800 XT jelenthet veszélyt ár/érték szempontjából.

A tesztben szereplő, hasonló szintű GPU-k fontosabb jellemzői
VGA megnevezése ROG Strix GeForce RTX
4070 Ti Super OC
MSI GeForce RTX 4070 Ti
Suprim X
ASUS DUAL GeForce RTX
4070 Super 12 GB
MSI GeForce RTX 4070
Gaming X Trio
AMD Radeon
RX 7900 XT
AMD Radeon
RX 7800 XT
Kódnév AD103-275 AD104-400 AD104-350 AD104-250 Navi 31 XL Navi 32 XT
Gyártástechnológia 4 nm (TSMC) 5 nm (TSMC N5/N6)
Mikroarchitektúra Ada Lovelace RDNA3
Tranzisztorok száma 45,9 milliárd 35,8 milliárd 57,7 milliárd 28,1 milliárd
GPU-lapka mérete 379 mm2 295 mm2 300 (GCD)
+220 (MCD) mm2
200 (GCD)
+4x37 (MCD) mm2
GPU alap/turbó órajel 2340/2700 MHz 2310/2775 MHz 1980/2475 MHz 1920/2610 MHz 2000/2400 MHz 2124/2430 MHz
GPU/shader órajele
üresjáratban
210 MHz dinamikusan változó
Shader processzorok
típusa
stream (16+16 co-issue) multiprecíziós vektor
Számolóegységek száma 8448 7680 7168 5888 5376 3840
Textúrázók száma 264 textúracímző
és -szűrő
240 textúracímző
és -szűrő
224 textúracímző
és -szűrő
184 textúracímző
és -szűrő
382 textúracímző
és -szűrő
240 textúracímző
és -szűrő
ROP egységek száma 14 blokk (112) 10 blokk (80) 8 blokk (64) 24 blokk (192) 12 blokk (96)
Memória mérete 16 384 MB 12 288 MB 20 480 MB 16 384 MB
Memóriavezérlő 256 bites crossbar 192 bites crossbar 320 bites hubvezérelt 256 bites hubvezérelt
Memória órajele terhelve 21 000 MHz (GDDR6X) 20 000 MHz (GDDR6) 19 500 MHz (GDDR6)
Üresjáratban 51 MHz (GDDR6X) dinamikusan változó
(GDDR6)
Max. memória-
sávszélesség
672 000 MB/s 504 000 MB/s 800 000 MB/s 624 000 MB/s
Dedikált
HD transzkódoló
2x NVENC8 2x RME
Hardveres videó-
lejátszás támogatása
2x NVDEC5
Hivatalos fogyasztás ~285 watt ~220 watt ~200 watt ~315 watt ~263 watt

Kattintásra a táblázat kinyílik

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés