Hirdetés
Összegzés
Az összesítés alapján a referencia GeForce GTX 750 Ti körülbelül 3-5%-kal gyorsabb a Radeon R7 260X-nél, és nagyjából 9%-kal marad le a HD 7850-től. Utóbbit az EVGA gyárilag alaposan tuningolt modellje csak éppen hogy nem éri utol.
Ahogy cikkünk elején elmondtuk, az NVIDIA kiemelt szempontként kezeli a teljesítmény/fogyasztás mutatót, ami szépen vissza is tükröződik a számokon. Jelen állás szerint a GM107 kódjelű GPU rendelkezik a legjobb eredménnyel ezen a téren, ráadásul mindezt úgy képes elérni, hogy a többiekhez hasonló gyártástechnológiát alkalmaz.
A Maxwell első, középkategóriás tagja tehát megérkezett, ami egy megújult architektúrát hozott el egy már lassan 2 éve alkalmazott, 28 nm-es gyártástechnológián. Az NVIDIA a hatékonyságra gyúrt, amit az eredmények alá is támasztanak, hisz a kis lapka mellé igen alacsony fogyasztás társul, és ezt figyelembe véve a számítási teljesítményre sem lehet panasz, sőt. Ugyan forradalmi újításokat egyelőre nem láthattunk, de ezek nem is feltétlenül szükségesek egy jó termékhez, illetve a nagyobb, 20 nm-es lapkák még hátra vannak.
Ebben az árkategóriában kiemelten fontos az árazás. Az NVIDIA a 2 GB-os GeForce GTX 750 Ti-re 44 000 forintos kezdőárat szabott meg. Természetesen ez csak egy ajánlott ár, amit a partnerek kiszereléstől és konfigurálástól függően változtathatnak. Ennek megfelelően az általunk tesztelt ASUS kártya 48 490 forintos ajánlott árral kerül fel a boltok polcaira, melyet figyelembe véve mi most a tetszett kategóriába soroljuk. Az EVGA kártyája tisztességes gyári tuiningot kapott, amivel már alig marad le a HD 7850-től, de az összképet rontja a hiányzó ventilátorvezérlés, illetve az 50 000 forint körüli ár, így ez a megoldás is a tetszett kalapba kerül. Az MSI hűtése remek, a gyári tuning mértéke is kellemes, extra tápcsatlakozó sem szükséges hozzá, ám ennek ellenére ára nem múlja sokkal felül az NVIDIA ajánlását, így a 46 750 forintos GTX 750 Ti Twin Frozr Gaming részünkről egy ajánlott termék.
![]() |
![]() |
NVIDIA GeForce GTX 750 Ti MSI GTX 750 Ti Twin Frozr Gaming VGA |
ASUS GeForce GTX 750 Ti OC VGA EVGA GeForce GTX 750 Ti FTW VGA |
Oliverda és Abu85
A NVIDIA GeForce GTX 750 Ti-t az NVIDIA biztosította, az ASUS GeForce GTX 750 Ti videokártyát az ASUS-tól, az EVGA GeForce GTX 750 Ti FTW videokártyát az EVGA-tól, az MSI GTX 750 Ti Gaming videokártyát pedig az MSI-től kaptuk kölcsön.