Neonfehér
Nagyon kevés játék van, amit újra és újra szívesen veszek elő – mivel egyszer már felfedeztem titkait, fordulatait, világát, a színtiszta játékmenetnek és a játékélménynek kell megfelelően intenzívnek lennie ahhoz, hogy az új megjelenések erdejében is ismételten odacsalogasson a New Game opcióhoz. Boldogan jelenthetem, hogy a Neon White ebbe a kategóriába tartozik – imádtam 2022-ben PC-n, tavaly PS5-ön futottam vele jónéhány kört, most pedig az Xbox-port varázsolt el újra. A Neon White tehát objektíven nem teljesen új játék, de mivel annak idején nem írtunk róla, most pedig amúgy is a szokásos nyári programínségben szenvedünk, úgy gondoltam, mindenképpen megérdemel egy hivatalos értékelést az Angel Matrix különleges alkotása.
A Game Pass kínálatában is kipróbálható program egész különleges műfajkoktél lett: van benne a Mirror’s Edge DLC absztrakt platformer gyönyöréből, a Modern Warfare-féle Mile High Club achievement precíziós akciójából és az Ori elképesztően feszült, töredékmásodperces reflexeket megkívánó meneküléseiből egyaránt. Mintha valaki fogta volna a Q3DM17 légibalettjét, és annak fantasztikus manőverezhetőségét, szinte tökéletes irányítását egy trükkös képességekkel teli platformjátékba gyömöszölte volna. A párhuzamokat, a játék közben bennem felmerült hasonlatokat még tudnám sorolni, de ezek helyett fogalmazzunk egyértelműen: a Neon White alapszinten egy légies, hatalmas ugrásokkal teli FPS-szerűség (még akkor is, ha ténylegesen a fegyver nem lóg rá a képernyőre). A célunk minden rövidke pályán az, hogy a lehető leggyorsabban elérjük a kijáratot – de egy-egy nekifutás csak akkor érvényes, ha a hátunk mögött hagyott pályán időközben minden démont kinyírtunk már.
[+]
Tulajdonképpen egy lövöldözéssel és limitált számú akrobatikával teli platformjátékról van szó, amit extra csavarként speedrun-kihívásként kell játszani – a legjobb értékelésért a száznyi pálya legtöbbjén 20-45 másodperc körüli tempót kell tartani. Alapból egy katanával vagyunk felfegyverkezve, de a pályán színkódot kártyákkal különféle fegyvereket lehet felvenni. Bár maga a lövöldözés is kulcsfontosságú feladat, ezúttal a fegyvereknek van egy másik nélkülözhetetlen szerepe is: ezeket eldobva egy színtől függő szupermozgást kapunk. A pisztoly elhajítása például dupla ugrást aktivál, a shotgunnal tűzgolyóvá válva suhanhatunk, a rakétavető pedig vonóhorgként is használható. A Neon White ezekből a téglákból varázslatosan változatos játékot épít. Legvadabb pillanataiban platformer-FPS helyett szinte ritmusjátékká alakul át; egy-egy hatalmas ugráskombináció során egész légiókkal végzünk, ide-oda fordulva, a fegyverek közt váltogatva, azokat a megfelelő pillanatban egy újabb suhanássá vagy robbantássá alakítva. Amikor minden tökéletesen összejön, a földet néha csak töredékmásodpercig, egy tökéletesen pozícionált ugrás erejéig érintjük, különben pedig a levegőben suhanunk, ugrunk, robbanunk és zuhanunk a végső cél felé.
[+]
A szimpatikusan őrült anime-történetbe csomagolt játékban a neonok egyikét alakítjuk: közelebbről nem ismert múltú bűnözőket, akiket most mégis a mennyországban kényszerítenek vetélkedésre az elpuhult és korrupt helyiek nagy örömére. Akinek nem jönnek be ezek a blődségükben sokszor szórakoztató átvezetők, az átnyomhatja az egészet – akinek viszont szimpatikussá válik ez a fura maszkos csapat, az rengeteg párbeszédet nézhet meg velük. Noha maga a történet – értsd: White és a többiek múltja – ezerszer látott ötletekkel operál, de a karaktereket színesítő párbeszédek még a drámával teli végjátékban is megmosolyogtatják az embert. A sok karakter amúgy nem csak színesítő elemként van jelen, de további kihívásokat is nyújtanak: minden egyes pályán rejtve várakozik egy trükkösen elhelyezett ajándék, azt a célszemélynek átadva pedig extrém kihívásokat nyithatunk meg náluk. Red szintjei például mindig az egyik fegyver trükkös használatára építenek, Violet pedig tüskékkel, csapdákkal, gyilkos lila akadályokkal teli helyszínekkel szórakoztatja amnéziás cimboráját.
[+]
Mindez természetesen nem működne közel sem ilyen jól, ha az irányítás és azzal szimbiózisban a pályaépítés nem lenne gyakorlatilag tökéletes. Amikor sok-sok próbálkozás után végre kitanultuk egy-egy helyszín trükkjeit, az ideális manővereket, a perfekt időzítéseket, úgy érezzük majd, mintha egyetlen lendületből suhannánk volna végig a pályán – és ekkor érezni igazán, hogy a pályatervezés mennyire kiszolgálja ezt. Szinte minden helyszín kínál valami újat – az egyikben sokat kell lőni, a másik meg inkább a precíziós ugrásokra, vagy a hosszú zuhanásokra épít; egyszer azt kell kitalálni, hogy milyen sorrendben kell a megszerzett fegyverek között váltogatni, másszor pedig robbanóhordók láncreakcióját kell a tökéletes pillanatban elindítani; találkozunk majd főellenfelekkel, vannak rocketjumpra építő helyszínek is, a vörös medálokért pedig olyan elképesztő levágásokat és mozgáskombinációkat kell megtalálni, amelyek az első órákban teljesen elképzelhetetlennek tűnnek.
[+]
Meglepő, hogy pont a lazulós Donut Hole alkotója állt elő ezzel a minden téren homlokegyenest ellentétes játékkal, de az efféle határtalan kreativitásnak csak örülni lehet. A Neon White úgy is képes volt – ismételten! sokadjára is! – a képernyő elé szögezni, hogy amúgy egyetlen porcikám sem rajong az efféle időhajszolásért, a speedrun-életstílusért. Itt viszont szinte érezni, hogy hol lehet még pár tizedmásodpercet nyerni, hogy melyik felesleges mozdulatunk okozott egy kis késlekedést, hogy hol kellene megpróbálni egy nagy útlevágást – és mivel az újrakezdés azonnali, örömmel töltöttem el negyedórákat azzal, hogy végre 20 másodperc alá szorítsak egy pályaidőt. Noha azt készséggel elhiszem, hogy a mérhetetlenül ostoba (ám engem pont ezzel szórakoztató) karakterek nem mindenki szívébe lopják majd be magukat, a játékmenet olyan tökéletesre van csiszolva, hogy most már platformtól függetlenül tudom ajánlani a Neon White kipróbálását – még akkor is, ha egyszer már elérted a lehetőlegjobb rangot!
A Neon White ma már PC-n, PlayStation 4-en és 5-ön, Switch-en, valamint Xbox konzolokon is elérhető. PC-n és Xboxon a játék része a Game Pass szolgáltatásnak is.
Összefoglalás
Platformjáték és FPS egybegyúrva, mégpedig a lehető legjobb időeredményeket hajszolva. A leírás sajnos cseppet sem adja át, hogy a Neon White pályáin milyen könnyű a lendületességében élvezetes száguldások rabságába esni, hogy milyen élvezetes is a pályák első végigjátszása, majd aztán a száguldás tökéletesre fejlesztése is.
A Neon White legfőbb pozitívumai:
- Tökéletes irányítás és kreatív pályatervezés;
- a végigjátszás után is rengeteget kínál még;
- vagy a blőd humor vagy az elnyomható jelenetek szolgálnak ki.
A Neon White legnagyobb hiányosságai:
- A vörös medálokhoz már elképesztő mutatványok kellenek.
Bényi László
