Hirdetés

Körteszt: négy GeForce GTX 960 a ringben

Az ASUS, az EVGA, a Gigabyte, illetve az MSI GTX 960-as kártyáit vettük alaposabban szemügyre.

Hirdetés

Tesztelés

Elsőként a kártyák hűtését vettük szemügyre. Tavaly örömmel fogadtuk az ASUS Strix sorozatának kezdeményezését, miszerint üresjáratban, illetve alacsony terhelés mellett nem pörgetik feleslegesen a ventilátorokat. Jelen állás szerint úgy fest, hogy ez a forradalminak nem nevezhető, ámbár annál hasznosabb funkció a többi gyártó figyelmét is felkeltette, hisz már a nálunk járt másik három gyártó kártyái is képesek ugyanerre.


ASUS – EVGA – Gigabyte – MSI [+]

Kisebb eltérések azért akadnak, ugyanis az ASUS 56 Celsius-foknál kapcsol fel, majd 41 °C-nál le. Az EVGA feljebb rakta a lécet, ugyanis a kártya 66 Celsius-foknál pörgött fel és 50 °C-nál kezdett leállni, míg a Gigabyte 43 °C-nál indult be és nálunk végül 30 °C-nál nyomta be a féket. Az MSI esetében 62 Celsius-foknál állapítottuk meg az indulási pontot, majd az 50 °C-ot átlépve pörgött vissza nullára. Zajszint tekintetében egyszerre van könnyű és nehéz dolgunk, hisz üresjáratban mind a négy kártya teljesen csendben van, míg terhelve kvázi nincs különbség köztük, az összes nagyon halk üzemű. Amennyiben feltétlenül választanunk kellene, akkor talán a Gigabyte egy fél hajszállal a legcsendesebb, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy az eltérés nüansznyi.

A négy játéktesztben az EVGA bizonyult a legjobbnak, ugyanakkor a különbségek nem voltak számottevőek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények